3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. szeptember 22. | Joss Beaumont

Bryan Ferry mosolya egy üres arénában

Copyright:

Úgy kell elképzelni Bryan Ferry Papp László Budapest SporAréna-beli koncertjét, mint ha a nyolcvanas évek végén a Moszkva térről indulva, egy kihalt házibuliba könyörögnénk be magunkat, és valahogy biztosak lennénk abban, hogy bár jó kis buli lesz ez így is, de mégis lesz a végén valamiféle hiányérzetünk, hiszen akiket vártunk, végül nem jöttek el.

Egy éve az istennek sem akart összejönni Budapesten Bryan Ferry koncertje a Papp László Budapest SporArénában. Akkoriban Bryan nem volt valami jó bőrben, sőt, a nyár folyamán, egy londoni koncert előtt konkrétan szívrohammal szállították kórházba. Akkor az a koncert el is maradt és részemről hümmögve láttam, hogy Magyarországra azért ellátogat szeptember közepén. Aztán meg mégis. De, hogy vajon mennyire érezte elégtételnek, a májusi elmaradt koncert után ezt a szeptember 21-i előadást Budapesten azt nem tudom, csak azt, hogy roppant kínosan kevesen voltak és akik ott voltak is, inkább a szűk zenei szakmát képviselték, ilyen vagy olyan módon.
 
Bryan Ferry néhány hónappal a második világháború befejezése után született, és bizony 5 nappal a 66. születésnapja előtt meglehet nem tett jót az amúgy is beteg szívének, egy olyan kongó SportAréna látványa, mint amely az ő koncertjén várta, ezen a szerda estén. Ha nagyon őszinte akarok lenni, abba az összehasonlításba is belemennék, hogy a legutóbbi Gödör Klubban tartott Larry Hangman és Odett koncertjén jóval többen voltak, amely még akkor is nagy dolog, ha éppen nem szólt ennyire jól, mint az egykor hatalmas újhullámos és new romantic sztárnak számító Bryan Ferry és a Roxy Music.
 
És hogy mit is jelent nekem Bryan Ferry? Nos, valamikor 1987 környékén 16 évesen, az újpalotai toronyházban töltöttem a szilveszteremet, és kirívó volt, hogy fekete öltönyben, fehér ingben, fekete nyakkendőben állítottam be és ifjú koromnak köszönhetően kb. egy pohár sörtől be is rúgtam, így ostoba mosollyal, befésült hajjal ücsörögtem egy kanapén, egyre inkább felhívva magamra a bulin már kóválygó lányok figyelmét. Egy idő után szóba is elegyedtem néhányukkal, és jó érzés volt, hogy csillogó szemük méginkább felcsillant, mikor arra a kérdésre, hogy ki a francot képviselek én ebben a fekete öltönyben, szövetkabátban, büszkén meséltem, hogy én bizony a new romantic király, Bryan Ferry rajongója vagyok. Akkoriban nagyjából mindenki tudta, hova tegye ezt a nevet, míg manapság – legalábbis a Papp László Budapest SporArénában látott közönségből kiindulva – valószínűleg, csak véletlenül emlékezhet egy mai fiatal bármelyik slágerére. Pedig volna mit tanulni az öregtől, aki szégyen-nem szégyen, annak rendje és módja szerint, lenyomta a bulit a mintegy 300 megjelent embernek. A Magyar Televízió riportere sem lehetett könnyű helyzetben, hiszen a színpad előtti területen riportalanyra vadászva, tulajdonképpen szinte csak az újságíró vagy éppen a zenész szakma egy-egy képviselőjét találhatta. Végül nem láttam a riportot – gondolom a Híradóban -, így dunsztom sincs kik és miket mondtak, de gondolom a koncert előtt mindenki nagyon csalódott volt a gyenge érdeklődés miatt.
 
Aztán Bryan Ferry kijött a színpadra és a világ legtermészetesebb módján lenyomta a bulit, nem foglalkozva azzal, hogy hány ember gyűlt össze az ő koncertjén 2011. szeptember 21-én, szerdán, Budapesten. Mert, hát nyilván aggodalmaskodhatna is, hogy szembesül a ténnyel, miszerint rossz, ha valakire már csak ekkora az érdeklődés, de abban valamiért nem vagyok biztos, hogy sokkal nagyobb lett volna-e mondjuk 10 évvel ezelőtt (bár, valószínűleg azért ennél nagyobb).
 
A koncert előtt átnéztem a bukaresti koncertjének a setlistjét és az alapján tulajdonképpen gyorsan belecsapott a lecsóba, és pikk-pakk le is nyomott néhány irtó nagy slágert. És tényleg…
 
Ferry aztán a „Slave To Love” után végre meg is szólított a közönséget, de csak annyit mondott körülbelül, hogy „Igen. Ez volt a Slave To Love!”, de valahogy olyan jókedvvel, olyan kedves mosollyal, hogy mindenki kénytelen volt feloldódni és jóízűen magáévá tenni azt a rengeteg slágert, amit ontott magából a színpad. Ebből a zenéből valóban áramlott a nyugalom, és valami, amit már csak kevesen tudhatnak, valami rejtélyes, valami olyan érzelemmel telített ügy, amelynek inkább akarna az ember részese lenni, mint elszalasztani. Különös hangulat lebegte végig a koncertet, amint a professzionális zenészekből álló csapat játszott a színpadon. Nyilván az sem volt véletlen, hogy Bryan Ferry mellett kik lehetnek fent a pódiumon, hiszen az még hagyján, hogy 4 elképesztő hangú, csillogó ezüstruhába öltözött fekete vokálos táncolt és ütött valamit – csörgőt, kolompot, stb… -, de a szaxofonos lány, valamiféle ’82-es üzenetet hordozott, még az „Avalon” időszakából.
 
Mintegy óra elteltével, számomra kissé meglepő módon, szünetet rendelt el a főnök, így mindenki fújhatott egyet és értékelhette magában – vagy éppen akivel akarta – a hallottakat és látottakat. A szusszanás aztán végül egészen rövidre sikeredett, de azért érdekesek voltak azok a mosolygós összepillantások, amolyan elégedett hümmögések a kisszámú közönséggel, a sorstársainkkal, azokkal, akik érdemesnek tartották magukat és Bryan Ferry-t, hogy együtt töltsenek el egy közös estét.
 
Aztán a folytatásban természetesen jött a többi nagy sláger, az „Avalon” meg a többi, majd zárásként John Lennon egyik klasszikusa a „Jelous Guy”, amit valamiért én Ferry-től jobban szeretek, de ez már maradjon az én bajom.
 
Összegzés? Most írhatnám az, hogy nem lenne baj, ha olykor a magyar közönség, kissé kinyitná a fülét és meghallaná, ha valami jó történik és mondjuk egy legendás zenész kishazánkba látogat, de igazából ezt mondani egy marhaság lenne. Senkit nem lehet hibáztatni, hogy egy a ’80-as években sztárolt angol muzsikusra, tulajdonképpen csak néhányszázan kíváncsiak ma Magyarországon, hiszen ez a pasi lehet bármennyire is sármos még 66 évesen is, tulajdonképpen az egyre ritkábban megjelenő lemezei, már nem repítik a slágerlisták élére, amely talán - a mai zenei kínálatot tekintve - nem is baj, hiszen jobb, ha Bryan Ferry végül megmarad abban a körben, amelybe annak idején belekerült, együtt a The Police-szal, a Depeche Mode-dal, Robert Planttel, vagy akár a Sex Pistols-szal, amelyek már örökre a miénk maradnak, utánozhatatlanul.
 
Joss Beaumont
 

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky