3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. szeptember 19. | -gabriella-

Nem klasszikus koncertbeszámoló - Isten Háta Mögött

Copyright:

Szeptember 17-én – szombaton - egy kisebb áttelelésre indult az Isten Háta Mögött zenekar az A38-on. Ennek apropóján volt egy nagy koncert is, meg fasza plakát és remek zenekari póló, ami – ha valaha felvennék ilyet – csak ez lehetne. Nem klasszikus koncertbeszámoló jön.

Szóval szeptember 17-én búcsúzott a közönségétől az Isten Háta Mögött az a38-on. Az utóbbi idők egyik legjobb koncertjéről volt szó, látszott rajtuk, hogy erre most aztán tényleg készültek, mert az eddigi tapasztalataim velük kapcsolatban igen vegyesek voltak. A zenekar, amúgy nagyon figyelmes volt, mert megvárta, hogy a ZP-ben párhuzamosan futó Hiperkarmának vége legyen és csak utána kezdték el a programot. Kérdéses, hogy így mennyi plusz embert nyertek, mert aznap mindenki ott maradt temetni a bezárás előtt álló szórakozóhelyet. Így viszont a FILA táskák száma is kevesebb volt, mint amit elvártunk volna, de az biztos ilyen bölcsész dolog.
 
Érdekesen indult az este, mert amíg lenn a koncertteremben semmi nem volt, a teraszon épp a minimáltechnoval ismerkedhettek a nagyrészt metált kedvelő emberek. Biztos van a két zenei stílus között is valami átmenet, mindenesetre ezek után elhiszem, ha valaki azt mondja, hogy ő mindenből szeret egy kicsit. Így lett igazán változatos az este!
 
Az előzenekarként a Dereng lépett fel, ami a zenekar előzőleg kiadott közleményében úgy volt aposztrofálva, hogy ez lesz az igazi metál, mert az IHM-et az ugye elhagyta. Hát, ha igazi metál nem is volt, mindenesetre nem volt rossz. A színpadi kép tetszett a legjobban, megállapíthatjuk, hogy a hajón is erős a vizuál csapat. Ettől függetlenül tényleg fasza volt a zene, de sokan ekkor még inkább fenn voltak. (cigizni/inni/minimaltechno aláfestéssel beszélgetni, mindenki egészítse ki azzal, amit csinált vagy csinált volna)
 
Na de! Aztán jött az Isten Háta Mögött és csak azt mondhatom, hogy remek volt. Mély filozófiai eszmefuttatásokat cseréltünk koncert közben a közönség összetételéről. Ez csak azért éreztük fontosnak, mert kiemelkedően szimpatikus emberek voltak a hajón, plusz ugye az ismertebb zenészek. Igen éles kontrasztban állt azzal, amit az este befejezéseként ZP-n átgyaloglás közben tapasztaltunk. Aztán jött az, hogy 40 perce ment a koncert és nem sok szám ment le azidő alatt. Itt jöttem rá, hogy az IHM dalai közül viszonylag kevés az, ami 10 percnél kevesebb ideig tart. Érdekes volt az is, hogy az átkötő szövegeknél olyan volt, mintha az énekes nem lenne teljesen józan (nyilván nem az alpári részeget értem ezalatt) de maga az ének tökéletesen szólt. Gondolom van idő egy-egy szám eléneklése alatt kijózanodni. Sajnálatos, hogy a hangulatot nem tudom átadni, mert nem a szomorkodós –jaj, de kár, hogy nem lépnek fel jó ideig – életérzés volt a jellemző, hanem inkább mindenki örült annak, hogy a zenekar koncertjén lehet. Vegyesen mentek a számok újabbak és régebbiek. Talán a közepén ment le személyes nagy kedvencem az Áttelelés, ami csak azért érdekes, mert szerencsétlen mellettem álló nem vette túl jó néven, hogy énekelek. Sejthető, hogy nem az én előadásomra jött. Korrekt koncertet adtak, a végén pedig az egész zenekar kiállt a színpadra meghajolni. Ez nagyon szép gesztus tőlük. Azt hiszem, hogy aki ott volt nem érezhette magát rosszul, mert egyszerűen csak jól lehetett érezni magad. A koncert közepén megindult egy kisebb fluktuáció a terem közepéről kifelé, ők nem tudom hova mentek, de vissza már nem jöttek. Kérdés, hogy mire számítottak. 
 
Mint tudjuk csak az ideút vezet odaát, meg, hogy ez csak áttelelés, de reméljük a tavaszi idényben még lesz részünk IHM koncertben, főleg ha a hajón van. Maradjunk ennyiben!
 
-gabriella-
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Judgement 2011. okt.. 4.  22:00 1
Egyszerűen be volt szívva ahogy mindig. Ilyen trükkösen hat a cigi a beszédközpontjára, isten se érti. Gitározik énekel de beszélni azt nem tud ilyenkor. Bár mintha azt írtad volna voltál már a koncertjükön szóval nem értem miért nem azt írtad hogy szokás szerint :P
Bár most legalább voltak szavak amiket ki tudott mondani :D
Szerintem volt már jobb koncertjük is, kicsit szokatlan volt egy két számnál az új hangzás is de jó buli volt. A közönség is elég egykedvű volt néhol. Nem értem miért jön be x ember az első sorokban ugráló bulizó éneklő emberek közé hogy aztán végig fancsali képpel bámuljanak. Én mindig rosszallóan nézek a lelépő arcokra, nem tudom minek jön egy ilyen bulira, de ezek szerint vannak még akik megtehetik hogy kidobáljanak pár ezrest random koncertekre ha aznap épp nincs semmit csinálniuk...
   

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky