Amikor az Epic Records vezetői 1984 ben prezentálták a közelgő lemez kiadványok kiszemeltjeit, az anyavállalat CBS Records Hawaii gyűlésén, egyszerűen nem tudták figyelmen kívül hagyni, annak a sikeres ténynek a kiemelését, amit tapasztaltak. Az új album nevek feldobása közben, Epic közzétett kamionos részvény adatokat és egy hang, viharos beharangozással kiabálta be „Ott megy még egy adag Michael Jackson Thriller című albumaiból!”
Kamionok természetesen minden egyes percben nem hagyták el a raktárat, de a „Thriller” még mindig felülmúlta a várakozásokat több mint egy éve az 1982. november 30-as kiadása óta. Csupán az Epic egymagában 1 millió albumot adott el havonta, az Egyesült Államokban.
Közel 27 éves kiadása óta a „Thriller” még mindig a legtöbbet eladott stúdió albumok listájának élén áll az Egyesült Államokban, hivatkozva az Amerikai Hangfelvétel Ipari Szövetség adataira, ami már 28 szoros platinum díjjal is kitüntette.
Viszont az album sikere, csupán eladások alapján nem mérhető. Ahogy Jackson be „moonwalk”-olta magát a zenei történelembe, a „Thriller” olyan új mércét állított a kasszasikereknek, ami teljesen megváltoztatta az addigi zeneipar szupersztár kiadásainak promótálási és marketingelési szokásait. Még az MTV-t is megváltoztatta, azzal, hogy letörte a kábelszolgáltató addigi faji korlátait, és megemelte a videók minőségi színvonalát.
ELSŐ A FAJTÁJÁBÓL
Az Epic a kezdetektől arra törekedett, hogy megfeleljen nevének. Ezáltal a cég a Thrillert az első fő kiadásaként, egyidejűleg debütáltatta az egész világon. Az első albumaként melyet két évig promotált a megszokott 6-8 hónap helyett, továbbá az első album melyből 7 maxit adott le a rádiók felé--ez majdnem kétszerese a normál számoknak.
Haladva az úton a „Thriller” újrafogalmazta a kasszasikeres kiadások várakozásait. Kezdve 1984-től a Columbia kiadta 7 számát Bruce Springsteen „Born int he U.S.A” című albumáról, melynek mindegyike a top tíz ben landolt a Billbored 100-as listáján. Ekörül az időkörül küldte el a Warner Bros. Prince 5 számát a „Purple Rain” címü albumról. Mercury is talált 7 számot és a Def Leppard „Hystéria”-ján melynek mindegyike ment pop listákra. Végülis ezen albumok mindegyike több mint 10 milliós példányszámban került eladásra, egyedül csak az Egyesült Államokban.
Ezeket mind megelőzve, „Thriller” egy nagyon szükséges lökést adott a zenei üzletnek, ami már második pangását szenvedte három éven belül. A Billboard az időtájti jelentése szerint a lemezeladások 50 millió darabos visszaesése volt tapasztalható az 1980-as és 1982-es időszakban.
Egy zord, barátságtalan időszak volt, melynek 1982 augusztus 13-i napját a CBS munkatársai úgy referáltak, mint a „Fekete Péntek”-et. Idézve: „Egy nagyobb elbocsátásunk volt az nap”, emlékezik vissza Dan Beck kereskedelmi igazgató helyettes. „A marketing osztály felét elküldték az Epic-nél.” Nagyon szomorú volt, mert soha ehhez hasonló nem történt ezelőtt.
A Jacksonok megváltoztattak mindent. „Semmi kétség, hogy a ’Thriller’ volt az irányító erő amögött, ami a legforróbb ívelése lett az Epic történelmének”, mondja Beck. Ezt követően a kiadó nagy kiadásokat ért el Cyndi Lauperrel, Culture Clubbal és REO Speedwagonnal. A „Flashdance” hanganyag és Police „Synchronicity”-je ugyancsak segített a rajongóknak visszatalálni a boltokba.
Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. A continua
Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. A continua
Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. A continua
A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. A continua
A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. A continua