Jackson a 70-es években nevet csinált magának, mint a Motowni Jackson Five frontembere és mint szóló előadó. Jacksonék 1975-ben elhagyták Motownt és kiadtak három albumot az Epic-en keresztül, melyek közül a legkorábbi a „Destiny” 1978-ban a 200-as Billboardon a 11 helyig csúcsosodott. Jackson tisztességes szupersztárnak bizonyult, mert első „Off the wall” szóló lemez kiadásával az Epic-nél maradt.
Amint Jackson felvette az albumot, ami 1979-ben jött ki, csapata úgy döntött, hogy a legnagyobb közönség elé tárják akik elé csak lehetséges.
Mindegyikünk esze azon járt, hogy ezt a zenét a tömegeknek csináljuk, és a nagykép egy kis része az a cél, hogy a kiadót rábírjuk, fordítson hátat a piacnak és promótálja a lemezt a világpiacnak” mondja Ron Weisner, aki társmenedzsere volt Jacksonnak Feddy DeMannal az idő tájt. „Ha egy fekete előadó voltál, akkor egy fekete zenei divízióhoz kerültél, és ez azt jelentette, hogy a marketing kampány kilövellése csak az ébenfekete fa irányába menetelhetett. A mi hozzáállásunk viszont az volt, ’Hagyjuk, hogy a közönség döntsön – ne csak a fekete piac felé prezentáljuk a dalokat.’
Attól kezdve viszont, hogy az Epic pop és R&B promóter csapata meghallotta a „Don’t Stop 'Til You Get Enough," az album nyitószámát és énekesét, tudták, hogy egy ász van a kezükben, emlékezik vissza korábbi Nyugati parti regionális városi promociós menedzser, Maurice Warfield. Szóval meglépték a példanélkülit azáltal, hogy egy időben elkezdtük promotálni a számot mind az R&B mind a pop rádiók felé.
„Ez nem a szokásos volt” állítja Warfield a városi rádiótól.
A „Don’t Stop” 1979 Július 28-án debütált és Jackson első No. 1 es R&B és pop kislemeze lett, mint szóló előadó, az 1972-es „Ben” slágere óta. Ezt követte novemberben a második No. 1 R&B és pop kislemez, „Rock With You”, majd az album címadó dala és „She’s Out of My Life.”
„Az ’Off the Wall’ valami olyat nyitott meg a rádióknál, amit soha nem zártak be többet,” állítja Weisner. „A falak már leomlottak mire a ’Thrillerhez’ értünk”
Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Seguir
Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Seguir
Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Seguir
A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Seguir
A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Seguir