Liam Gallagher, a Beady Eye frontembere úgy döntött, néhány nyilatkozata miatt bepereli a tesóját, mivel rossz színben állította be a rajongók előtt, néhány Oasis fellépéssel kapcsolatban. Nem bírnak magukkal ezek a manchesteri fiúk, így újra és újra fellobban a háború kettőjük között.
Az egykori megboldogult Oasis zenekar alapítója Liam és Noel Gallager újra előásta a csatabárdot. Sőt, ez most annyira intenzívre sikeredik, hogy Liam be is perli testvérét, ugyanis az annyira rossz fényben tüntette fel egy 2009-ben, a V Fesztiválon történt eset miatt, hogy úgy érzi csak jogi úton tisztázódhat a becsülete.
A sztori mindössze annyi, hogy Noel egy nyilatkozatában azt merte mondani, Liam miatt maradt el 2009-ben a V Fesztivál-beli koncert, ugyanis ő tök másnapos volt, így képtelen volt a színpadra vergődni. Liam természetesen nem így emlékszik és ennek köszönhetően úgy döntött, be is perli a tesóját, hátha legközelebb meggondolja miket is hazudozik össze-vissza.
- Pert indítok Noel ellen! – kezdte Liam – Elegem lett, ugyanis azt mondta, hogy annyira másnapos voltam, hogy miattam kellett elhalasztani az Oasis 2009-es V Fesztivál-beli koncertjét. Ő azt mondta, hogy nem akart leégni a rajongók előtt és emiatt nem léptünk fel. A helyzet azonban az, hogy nekem gégegyulladásom volt, amit reggel az orvos diagnosztizált, és amiről Noel tökéletesen tudott. Tehát hazugség az egész. A másik, hogy Noel azt állítja, hogy egy nagy veszekedés után kezdett hanyatlani az Oasis, valamint azt is, hogy azon a turnén nem tetszett neki, hogy reklámoznia kellett a ruhamárkámat a Pretty Greent. Ebből szintén semmi sem igaz, hiszen egyáltalán semmi veszekedés nem volt köztünk, és a ruhára is rábólintott. Tulajdonképpen nem baj. A jogi lépéseket megtettem a Legfelsőbb Bíróságon. Meglátjuk mi lesz!
Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Continuer
Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Continuer
A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Continuer
Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Continuer
A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Continuer