3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2011. augusztus 10. | MyMusic

Augusztusban minden szombat az énekeseké

Copyright:

Kivéve 20-át, mert az a tűzijátéké, de minden másik, azaz három augusztusi szombaton is, a Ferencvárosi Művelődési Központban szeretettel vár minden énekest a Magyar Hajnal Énekstúdió a 2011-es nyári workshopjaival. Énekeseknek kötelező program.

Változatos témákkal, érdekes előadásokkal és workshopokal vár minden érdeklődőt a Magyar Hajnal Énekstúdió, akik tavaly még Brett Manninget is elhozták nekünk Magyarországra. Ha valaki esetleg nem ismerné Brett Manninget, ő többek közt a Paramore énekesének és több más Grammy díjas énekesnek a tanára, és a tavaly erről szóló, itt oldalt elérhető cikkünkben lévő videóból kiderül, hogy bárkiből ki tud hozni 5-6 oktávot is, ha akar.

De most inkább nézzük, milyen programokkal várnak téged is az augusztusi szemináriumok.

Augusztus 6-án beatbox, azaz szájdob kurzus borzolta és fokozta kedélyeket. Ezen a héten, azaz 13-án szombaton Pap János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense tart énekakusztika kurzust, miután Magyar Hajnal a kevert (nem pálinka, hanem) hang képzésének titkaiba avatja be az érdeklődőket.

Augsztus 27-én Szvorák Katalin a népdaléneklésről, Pátkai Rozina pedig a prozódia alapjairól okít majd, végül Magyar Hajnal a hangképzésről tart összefoglalót és az egyéni mentorációról is beszél majd a tanulni vágyó énekeseknek.

Ha Magyar Hajnalt nem ismernéd esetleg, ő több ismert magyar énekes énektanára, Rúzsa Magdi, Dobrády Ákos, Sid, és Zsédényi Adrienn is hozzá jár képezni hangját. Érdemes tehát ellátogatni az FMK-ba valamelyik szombaton.

Érdeklődni a plakáton található elérhetőségen lehet, ha pedig jelzitek Hajnalnál, hogy a MyMusic-on olvastatok a programról, akkor igazán jó fejek vagytok! Aki pedig nyaralni indul inkább, érezze nagyon jól magát.

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Kontynuować

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Kontynuować

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Kontynuować

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky