Május 16-án új filmet mutatnak be az amerikai mozik "Hesher" címmel, melynek címszerepét a Metallica 24 évesen 1986-ban Svédországban, egy közúti balesetben elhunyt tagja Cliff Burton inspirálta! Maga a film is tele van Metallica zenékkel Cliff-re emlékezvén.
Joseph Gordon Lewitt aki a nevezett film címszereplőjét játssza a következőket mondta:
"Ahogy készült a film, számomra megtisztelő volt, hogy az inspirációt a karakter megformálásához a Metallica korai albumaiból és magától Cliff Burton-től vehettem, aki a korai lemezeken játszott. Amikor a banda látta a filmet, tetszett nekik és mondták is, hogy a szerep emlékezteti őket Cliff-re, bár mi nem mondtuk nekik, hogy honnan van a karakter. Megengedték, hogy használjuk a zenéjüket a filmben, amitől én magam is izgatott lettem, mert ezeken a számokon headbengelve nőttem fel."
Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Weiter
A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Weiter
Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Weiter
A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Weiter
2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Weiter