3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. május 3. | Anikó

Túlfűtött erotika meg más – Black Nail Cabaret

Copyright:

Április 29-én este a Szabad az Á… rejtette a péntek egyik legjobb buli lehetőségét. Ezért mindent megtett a Morningdeer, a Black Nail Cabaret és zárásként Batcave pörgetett. Sejtettem, hogy a BNC-s lányok letaglóznak majd, hát így is lett!

Péntek este a Szabad az Á… színpadát a túlfűtött erotika és a tuti zene jellemezte. Igen, ez a BNC-re vonatkozik, de ne rohanjunk így előre, hiszen még ezelőtt a Morningdeer alapozta meg a hangulatot. Ekkor viszonylag szellősen elfértünk, és ez láthatóan egy picit zavarta a zenekart is. Mondjuk, érthető. Egyébként a zene eléggé depresszív és súlyos volt. Mivel előtte nem ismertem a Morningdeer munkásságát, némileg könnyedebb kezdésre számítottam, azért így is szórakoztatott és lefoglalt.

A Black Nail Cabaret viszont teljesen megfelelt az elvárásaimnak, mire ők elkezdték a bulit, már a tánctér is szinte teljesen megtöltötték az emberek. A Veronica kezdő taktusaira kaptam fel a fejem és gyorsan kerestem egy olyan helyet, ahonnan jól látok. Ezzel a starttal nem aprózták el, már az első dal is nagyot szólt és mutatott.

A színpadi performanszról talán elég annyi, hogy ha akartam volna, akkor se tudtam volna levenni a szemem a lányokról, mert annyira szuggesztív produkciót nyomtak. Így a koncert közben nem túlzottan értesültem arról, hogy mi történik körülöttem, kivéve mikor jó néhány ember beletáncolt a látóterembe. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy mindenki rálazuljon a koncertre. Szerintem ez az előadás simán megállná magát egy nagyobb színpadon is. És aki nem túl prűd ahhoz, hogy az ilyesmi tetsszen neki, annál tutira betalál, amit a BNC kínál. Bár meglehet, hogy a külföldön a zenekarnak sokkal nagyobb sikere lenne (megkockáztatom seperc alatt totálisan befutnának), mert a magyar piac nem biztos, hogy erre annyira nyitott. A feldolgozások is ütnek, pl. sokkal jobban bírható Rihanna Umbrella-ja a BNC verziójában. De a saját számok is tök jók, érdemes figyelni a szövegeket!

Mivel a koncertterem elég levegőtlen és füstös volt, egyetlen dolog miatt örültem, hogy vége lett a bulinak, hogy ki tudtam menekülni a szabadtéri részre. De ha ez nincs, hajnalig is el lehetett volna hallgatni a BNC-t.

A koncertek után Batcave táncoltatta meg azokat, akik még bírták energiával. Jó kis este volt ez, a BNC valamit nagyon tud!

Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky