2011. április 19. | Török Kati
Amikor megjelenik egy album és azt majd’ mindenhol csak dícsérik, akkor a lemezbemutató napjához közeledve egyre nagyobb elvárásokat állítunk magunkban az előadóval szemben. Főleg, ha olyan zenészről van szó, akit már több zenekarból ismerünk. Így voltam ezzel én is, mikor 16-án elmentem a Merlinbe megnézni – meghallgatni Lázár Tibor zenei felfedezőútjainak tintalenyomatát.
Lázár Tibort elsősorban a Zagar dobosaként ismerhettük, ideáig. A Zagar házatáján pedig lehet valami a levegőben, mert aki abban a körben forog, előbb-utóbb bontogatni kezdi szárnyait más fellegek felé is – DJ Bootsie most már Quartett és Big Band formájában is képviseli sajátos hiphop vonalát, Ligeti Gyurit eddig a Puzzle-ben hallhattuk zúzni, most pedig itt az új csapata, a We Are Rockstars, a Zságer testvérek pedig Demon Superior néven sokkolják a popkultúrát. Az ember csak kapkodja a fejét, és örül, hogy vannak még ilyen kreatív „gócpontok” a hazai zenei palettán, ahonnan időről-időre kikerül valami értékes. Az újabb és újabb zenekarok kavalkádjában pedig felmerül a kérdés: Mi jöhet még? Létezik, hogy még több rejlik ebben a pár koponyában?
Lázár Tibor szólóalbuma 2011. március 5-én jelent meg Occam: My Rorschach címen, ami rögtön felkeltette a kritikusok figyelmét. A beszédes előadó- és albumnév választás mellett az interjúkban kifinomult, zajosan-tiszta, letisztult zenei élményt ígér az alkotó, amire az embernek rá kell szánnia az idejét, ami minden hallgatónak mást ad, ami kísérletezés, elrugaszkodás a megszokottól. Az interjúkat olvasva tudtam már, elvarázsolt este lesz ez a 16-a, és a szokatlan zenei megoldások híveként nagyon vártam a bemutatót.
Szeretem a Merlin Klubot. Kis elvarázsolt kastély, ami belső kialakításával, hangulatos fényeivel és kellemes pezsgésével mindig elbűvöli az embert. A kapunyitás 9-re lett meghirdetve, de akkor még nem sokan lézengtek a pult körül. Szép lassan aztán megtelt élettel a hely. A pultok melletti hosszú falat animációkkal bolondították meg és fél 10 körül a DJ pulttól szállingózni kezdtek az első zajok, hullámok, dallamfoszlányok. Kellemes alapzajjal telítődött a tér, és szépen fokozatosan egyre ütemesebb lett ez a morajlás, előkészítve a hangulatot Occam koncertjére. Occam-hoz pedig idő kell – és sajnos ez a rákészülésre is igaz. 10 után már nézegetni kezdtem az órámat, találgatva, ugyan mikor kerül már sorra a lemezbemutató, de az előadás csak 11 körül kezdődött, ami számomra – aki egyébként csak alkalomszerűen, kellő ráhangolódással hallgatok hasonló stílusú zenéket – kissé túllőtt a célon, viszont maga a koncert feledtette velem a várakozás hosszú perceit.
Lázár Tibor, alias Occam ezúttal nem a dobok mögött ült, amolyan kütyü kezelő zenevarázslóvá változott, irányította és felügyelte az együtt zenélés minden mozzanatát, tekintetében és mozdulataiban a zeneszerzők magabiztos beleélésével. Büszkeség és elégedettség, valamint teljes odaadás áradt belőle az este folyamán. A színpadon Kovács Bálint gitározott, Kiss Árpád billentyűzött, illetve pár számban trombitán is szólózott, és természetesen Hodosi Enikő is jelen volt, aki hol szintén billentyűkön működött közre, hol harangjátékon játszott és persze énekelt. Ez volt a másik olyan dolog, amire nagyon kíváncsi voltam, mert előre beharangozták, Enikőt úgy hallhatjuk Occam zenéjében énekelni, ahogyan eddig soha. Ezzel szemben én szkeptikus voltam, viszont tény, hogy ennyire finoman dúdolni a Neo kötelékeiben nem hallhattuk még. A háttérvetítést, mint azt a Zagar esetében megszokhattuk már, VJ Kemuri szolgáltatta – most sokkal visszafogottabb képi világgal, szinte csak árnyalva a számok hangulatát. Úgy érzem, nem is kellett ide több, ez a zene úgyis inkább befordítós, sokan ringatóztak becsukott szemmel átadva magukat az élménynek, az egzakt képi megjelenítés csak elterelte volna a figyelmet a zenéről. Profi előadást hallhattunk, ami megállná a helyét bárhol a világban.
Némi hiányérzet azért maradt bennem. Egyrészt a hangosítás miatt, ami persze nem az előadók hibája, de a sokszor begerjedő mikrofonok sajnos sokat elvettek az élményből. Másrészt szívesen hallottam volna több élő hangszert a koncerten, mert a gitár és a billentyűk végig lenyűgözőek voltak, a trombitaszólók pedig zseniálisak, így mégis plasztikus maradt az egész. Az este legszomorúbb része pedig az volt, hogy nem lehetett a helyszínen beszerezni az albumot, pedig a koncert sokak érdeklődését felkeltette. Nincs mese, fel kell kerekedni és beszerezni a lemezt az Occam Facebook oldalon felsorolt boltok valamelyikében.
Török Kati