3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. április 10. | Bényei Gabi

Jazz magas fokon - Duke Ellington Orchestra

Copyright:

Pompa, színvonal, elegancia, és sok üres hely a nézőtéren. Április 5-én este 8 órakor a Duke Ellington Orchestra a Budapest Kongresszusi Központban adott koncertet először Magyarországon.

A koncert kezdete előtt még úgy éreztem, hogy sokan jöttek el, azonban, ahogy beültünk a nézőtérre láttam, hogy sajnos nincsen teltház. A tízedik sorból vártam türelmetlenül a kezdést, míg végre valaki megszólalt a színpadon. Először némi protokoll beszéd és ajándék átadás után, Tommy James zongorista vette át az irányítást és rögtön egy slágerrel, a „Take The A Train” című dallal kezdődött a koncert. Egy kicsit illúziórombolónak tartottam, hogy egy egyszerű beszéd mikrofon szolgál arra, hogy a különböző réz-, és fafúvós hangszereket hangosítsa, amit időnként még állítani is kellett a zenészeknek, és amibe ha belebeszéltek sem nagyon lehetett hallani normálisan, de maga a színvonal el tudta feledtetni velem ezt a kis technikai bakit.


Tulajdonképpen magát a koncertet egy párbeszédnek éreztem, végig megvolt az összhang a zenészek között, és érezhető volt minden hangszeres szóló improvizációnál a kifinomult profizmus. Ez a fajta nyilvános beszélgetés a hangszer csoportoknál hol külön az egyes hangszereken, a trombitákon, szaxofonokon volt hallható, hol a zongorán. A rengeteg hajlítás, virtuozitás lenyűgözte a közönséget, a tapsok többször törték meg a zene hallgatásához elvárt csendet. A Duke Ellington Orchestra sajnálatos módon az elmúlt néhány hónapban két tagjától is búcsúzni kényszerült: Quinten Rocky White dobos, és Berrie Lee Hall is elhunyt. Az új dobos a magyar közönséget is megörvendeztette tudásával, egy nagyszerű dobszólót mutatott be, amire a többi szólam fantasztikusan építette fel a dallamívet, ezáltal érezhetővé vált, hogy a tag cserék nem rontották a zenekar összhatását. A nagybőgős is kivette részét a szólózásból, a hajlítások, húr huzigálásokkal sikerült megnevettetni a közönséget. A humort tetézte, hogy Tommy James zongorista folyamatosan (angolul) kommentálta a színpadon történő eseményeket, és ennek köszönhetőn egy kis dramaturgiai színezetet is kapott a koncert.

Az utolsó dal volt az egyetlen énekes produkció, az „I Don’t Mean A Thing” című” sláger, aminek az előadás módjában benne van az a jellegzetes Duke Ellington-i stílus, aminek  köszönhetően az énekhang úgy szól, mintha hangszer lenne, ez a „jungle style”. Hatalmas tapsot kapott, a közönség alig akarta leengedni őket a színpadról, így kénytelenek voltak egy ráadás dalt eljátszani.

A koncert után a zenekar tagjaitól lehetőség volt cd-ket venni. Nagy sor állt előttük és annyira közvetlenek voltak, hogy néhány szót válthattunk velük, míg a megvásárolt cd-ket dedikálták.

Nagy élmény volt, aki teheti járjon minél többet jazz koncertekre.

Bényei Gabriella

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky