3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. március 15. | Anikó

Pogózás és romantika a Gödörben

Copyright:

Péntek este ismét a város legjobb helye lett a Gödör Klub. Ezért Frenk, az Amorf Lovagok és a Pál Utcai Fiúk tette a legtöbbet. Volt csendes mélázás, erotika és pogózás is. Változatos és észbontó estét buliztunk át!

Sejtettem, hogy egy olyan este, ahol fellép Frenk, az Amorf Lovagok és a PUF, a közelgő tavasz egyik legjobb előkészítője. Mintha az időjárás is ráérzett volna erre. A Gödör felé igyekezve nyugtáztuk, hogy a napsütésnek hála már a környéken üldögélnek a fiatalok, nem csak a Gödör, hanem az Erzsébet tér is benépesült. És ezután minden elképzelésemet überelte ez a buli.

Bár kicsit nehezen indult Frenk koncertje, annyira nem volt oldott a légkör. De szerencsére Frenk már úgy kápráztatott el minket a koncert közepe-vége felé, ahogy megszoktuk tőle, na és amiért szeretjük őt. Ekkor még csak készülőben volt a buli, folyamatosan érkeztek, a koncert végén már kifejezetten lelkes kis tömeg énekelte a Sex&Drugs&Rock’n’Rollt. Ami megint olyan túlfűtötten és őrülten szólt, mint mindig.

Az Amorf Lovagok leginkább a törzsközönségét lelkesítette, mi is ezt az időt használtuk ki arra, hogy megpihenjünk a két buli között. Így ezen a koncerten leginkább a fülünket használtuk és kevésbé ugráltunk, de jó elfoglaltság volt így is figyelni. Emészthető, szórakoztató zene és jó szövegek jellemezték a koncertet. Az Amorf Lovagok mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat. A Tócsarobbantó dalait előadva biztos, hogy növelték a rajongótáboruk, mi is jól szórakoztunk a koncertjük alatt.

Utána a PUF-on már egész nehezen fértünk el, kezdett tisztességesen megtelni a Gödör. A PUF feljött a színpadra, és rögtön azzal kezdtek, hogy „vár ránk Amerika meg a Balaton". És innentől nehezen lehetett eldönteni, hogy a zenekar vagy a közönség énekli hangosabban a repertoárt. Játszották a két új dalt, az Ember a partont és a Balatonszepezdet, és sokak örömére a ritkán játszott Partizán – az Álarcosbál után - másodjára is felcsendült. Ha valaki nem emlékszik rá, hogy hol szerezte a lila foltokat, akkor ez a dal volt az, ahol a pogózás megállíthatatlanná vált.

Mikor a koncert után leültünk, meglepve vettük észre, hogy már hajnali kettő is elmúlt. Kicsit elvesztettük az időérzékünk ennyi jó koncert alatt. Visszagondolva, az idei év eddigi legjobb bulija volt. És Vida Tóni dalai is jól megtáncoltattak minket hajnalban a Gödör táncterén.

Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky