3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. február 28.

Nők Napja a Gödör Klubban!

Copyright:

2011. március 6-án zenekarok, női előadók és civil szervezetek együtt mutatnak példát arra, hogy a Nemzetközi Nőnap több is lehet, mint üres gesztus pár szál virággal. A Gödör Klubban a „Nők Napja – Nem csak nőknek!” elnevezésű fesztiválon közösen hívják fel a figyelmet a nők emberi jogaira és arra, hogy még mindig sok a tennivaló a nemek egyenlősége terén Magyarországon.

Az alternatív nőnapi eseményen a zenei programok mellett a női jogokkal, illetve a nemek egyenlőségének különböző szakterületeivel foglalkozó civil szervezetek munkatársaival találkozhatnak az érdeklődők, műhelyfoglalkozások, kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutató, kiállítás és standok várják a látogatókat, a gyerekek számára pedig játszóház üzemel majd a helyszínen.

Virág, édesség vagy valami apró ajándék. Ezt jelenti ma a Nőnap. Férfiak köszöntik a környezetükben élő nőket, ismerősöket, barátokat, munkatársakat, családtagokat, szeretteiket. Időnként el is feledkeznek erről a napról, néhányan nem is tudnak róla. Kötelező kör lett, talán már cikinek is érezzük. Az eredeti tartalom megváltozott, eltűnt, kiesett a figyelem középpontjából.

A Nemzetközi Nőnap hagyománya 1857-ben indult útjára észak-amerikai nők demonstrációival, akik a rossz munkakörülmények és az alacsony fizetések ellen tiltakoztak. Közel másfél évszázaddal és rengeteg – politikai és társadalmi kérdéseket feszegető – tüntetéssel később a női munka, a női fizetések problémája még ma is aktuális. Az elmúlt 150 év alatt ezek a női jogokat övező demonstrációk további problémákat vetettek fel: a nők társadalmi alárendeltségének igazságtalanságát, a munka és a magánélet összeegyeztetésének nehézségeiből adódó kettős terhet, a párkapcsolati erőszakot, a gyermekek fizikai és szexuális bántalmazását, a munkahelyi szexuális zaklatást, a szexuális erőszakot, a vallásokra vagy hagyományokra hivatkozó hátrányos megkülönböztetés különböző fajtáit, a nőkereskedelmet, a prostitúciót, az abortuszkérdést.  Azontúl, hogy Magyarországon is nők százezreit érintő napi problémák ezek, olyan társadalmi kérdések is, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, s a megoldások megtalálása is mindannyiunk közös feladata.

A „Nők Napja” elnevezésű fesztivál egy alternatív Nőnap lehetőségét mutatja meg. Gyermekeknek, fiataloknak, ifjúságsegítőknek és pedagógusoknak szóló prevenciós célú kiscsoportos foglalkozással, önbecsülést növelő műhellyel indul a délután, majd a Labrisz Egyesület izgalmas történeteket, a rendszerváltás előtt már önmagukat felnőttként és leszbikusként elfogadó nők személyes vallomásait feltáró interjúkötetének bemutatója következik. A NANE és a Patent Egyesület gyakorlati tapasztalatokat és számadatokat feltáró kerekasztal-beszélgetésre invitálják az érdeklődőket, ahol a párkapcsolati erőszak elleni fellépés jogi és intézményi lehetőségeiről beszélgetnek a résztvevők. A Mona és a Fiona Alapítvány pedig a média tükrében, magyarországi példákat bemutatva vizsgálja a nők és férfiak egyenlőségének lehetőségeit. Mindeközben a standoknál civil szervezetek munkatársaitól kérdezhetnek, illetve tesztek, prospektusok, szórólapok, szórakoztató, játékos aktivitások segítségével informálódhatnak a látogatók, a gyermekek számára játszóház üzemel majd a helyszínen. A „Reklámok és NEMek” című kiállítás a nőket és a férfiakat szexista módon bemutató hirdetéseket felvonultatva a közterületi reklámokat veszi górcső alá. Végül zenei programokkal, női előadók szereplésével zárul a nap: Takács Eszter, Láng Annamária, Kiss Erzsi, Varga Zsuzsa és Judie Jay adnak koncertet.

NŐK NAPJA
NEM CSAK NŐKNEK!
Gödör Klub
2011. március 6., vasárnap 14:00 – 01:00 (műhelyfoglalkozások, beszélgetések és koncertek)
A programok 19 óráig ingyenesek, utána a belépő 1000 Ft.

A fesztivál látogatói a belépőjegy megvásárlásával a NANE Egyesületet támogatják.

A RÉSZLETES PROGRAM A KÖVETKEZŐ OLDALON >>>

1 2 3

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky