3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. december 9.

2008 óta Budapesten a Balkan Beats

Copyright:

A Balkan Beats programot a szerbiai születésű Robert Soko alapította Berlinben, de a sorozat azóta nemcsak Londont és Párizst hódította meg, hanem az elmúlt közel 3 évben immár Budapestet is. Harmadik éve a Balkan Beats Budapest a Gödör Klub és egyben Budapest egyik legnépszerűbb bulisorozatává nőtte ki magát. Ki ne emlékezne a 2009-es februári Deladap! bulira, a vörösbe borult színpadra a Vrelo koncerten, a barcelonai DJ hölgy, Mata Hari világklasszis mixeire vagy az előszilveszteri hangulatmesterekre a Gothart zenekar személyében!

A sorozat eredeti koncepciója szerint a rendezvény minden alkalommal egy-egy vendégországot mutat be, egy az országot és a „balkáni” zenét képviselő zenekar és egy vagy két DJ által. A hazai world music műfajt két éven át minden alkalommal a házigazda Romano Drom zenekar képviselte, akik nemzetközileg is ismerté tették a magyar cigányzenét. 2010 szeptemberétől azonban minden hónapban más más fellépővel várjuk a táncolni vágyókat általában egy külföldi, egy magyar és a házigazda-alapító Robert Soko dj szettjeivel, illetve alkalmanként vendég DJ-k részvételével tartjuk meg a hajnalba nyúló balkáni fiesztát a Gödörben!

A sorozat a hazánkban élő külföldiek és a Magyarországon átutazó turisták kedvelt bulija lett. Az elmúlt 3 évben gyakorlatilag az európai kontinens minden tájáról érkeztek a fellépők:

La Caravane Passe (FR), Balkan Fanatik (HU), Iva Nova (RU), Gothart (CZ), Circo Abusivo (I), Poum Tchack (FR), !Deladap (A), Vrelo (SRB), Los Rumbers (ES), Max Pashm Band (UK), Terne Chave (CZ), Popa Sapca (RO), Robert Soko (D) balkanbeats rezidens, DJ Tagada (FR), DJ Stoner (IT), Gateano Fabri (B), Max Pashm (UK), DJ Mata Hari (ES), DJ Malaka (UK), Antwerp Gipsy Ska Orchestra (NL), Dikanda (PL), Grooveheadz Orchestra (AU),  Figli di Madre Ignota (I),  Rotfront (D), Caspian Hat Dance (NL), Budzillus (D), KAL (SRB),  Gipsy Sound System (CH), DJ Olga és DJ Schnaps, Athe Sam Zenekar, Etnorom, Parno Graszt, Amaro Suno

2010. december 30-án, az év utolsó Balkan Beats buliján, szilveszter előestéjén, különleges hangulat és zenével várunk mindenkit: Az estét DJ Ramses Hoppá, Hollandia legnépszerűbb dub, balkan-beats mixere indítja, őket a nálunk már jól ismert, magukat csak balkán-gipsy-klezmer káosszal jellemző Caspian Hat Dance csapata követi. Igazi őrült világzene, valóban a világ minden tájáról, rengeteg hangszerrel és nagyon nagy bulival! A koncert után a belga Gaetano Fabri és a Balkan Beats alapító Robert Soko DJ szettjei várják hajnalig a táncolni vágyókat.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky