3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2010. november 10. | Anikó

Fény az őszben: Világzenei Fesztivál

Copyright:

Röviden jellemezve: két napnyi életöröm, ami minden látogatónak elég energiát adott, hogy a szürkébb hétköznapokat könnyebben elviselje. A Világzenei Fesztivál a határokra tekintet nélkül vonultatott fel fellépőket. De egy dolog közös volt minden zenészben: a zene iránti elkötelezettség.

A hétvégén az összefogás és a kulturális sokszínűség jegyében megrendezett Babel Sound and Spices Világzenei Fesztivál hihetetlen hangulatot hozott el Budapest szívébe. Az első alkalommal tartott rendezvény két helyszínen zajlott: a Millenáris és a West-Balkán adott helyet a november 5-én és 6-én megtartott eseménynek.
 
Pénteken, a Millenárison az első koncert kezdetekor, melyet Rutkai Bori és a Specko Jedno tartott, még kicsit félve néztünk körül, mert nagyon kevesen voltak. De Boriék megoldották a helyzetet és így is olyan koncertet adtak, mintha teltház előtt játszanának. A Taram, az Egy Kiss Erzsi Zene és a Sleeping Camels koncertje pillanatról pillanatra növelte a jó hangulatot a főfellépő, Rachid Taha előtt. A zenekarok annyira magukra vonzották a tekintet és a figyelmet, hogy észre sem vettük, mikor érkeztek a fesztivál látogatói, de a főkoncert előtt meglepve konstatáltuk, hogy már nem igazán lehet az első sorba állni, egyszer csak tömeg lett.

Nehéz lenne Rachid Taha-t néhány szóban jellemezni, őt látni kell. A műfaj, amit képvisel, a rai rock, nagyon impresszív a színpadon. Az 52 éves zenész szövegei nem köntörfalaznak, komoly társadalmi problémákat dolgoznak fel. És Rachid megfelel a sztárról alkotott ideáink javának. Fantasztikusan táncolt és beleadta szívét-lelkét az éneklésbe. A koncert egyik csúcspontja volt, mikor leöntötte vízzel a közönséget, amit a rajongók igen boldogan és extatikusan fogadtak. A zene mélységén sokat enyhítettek a világzenei hatások, tényleg bámulatos volt.

Szombaton a Világzenei Fesztivál már két helyszínen zajlott. A Millenárison megtartott buli átváltozott ülőkoncertté. Az estét a Cabaret Medrano nyitotta, nem is akárhogyan. Nagyon jó a zenéjük, én még órákig hallgattam volna őket, és ha jól vettem észre, ezzel nem voltam egyedül.

De közben a West-Balkánban is elkezdődött a Fesztivál. Itt valószínűleg a hely jellege miatt, már a buli legelején is elég sokan voltak kíváncsiak a Fókatelep zenéjére. Utánuk a Parno Graszt és az Anselmo Crew táncoltatta meg a közönséget. És késő este lépett színpadra a mindenki által várt Les Touffes Krétiennes. A francia zenészek méltó befejezését adták a Babel Soundnak. Ha valakinek nem lett volna elég a két nap kapott életörömből, ezen a koncerten biztos elérte a vidámság maximumát.

Reméljük, hogy még sokszor látogathatunk el a Babel Sound and Spices Világzenei Fesztiválra. Mert nagyon jól sikerült ez az első buli és várjuk a folytatást!

Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky