3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. október 6. | Doroszlai Beáta

John Lennon emlékkoncert Lady Gagával

Copyright:

Lady Gaga, a Sonic Youth-ból Thurston Moore és Kim Gordon, valamint Perry Farrell és az RZA is tagjai voltak azoknak a művészeknek, akik csatlakoztak Yoko Unohoz annak „We Are Plastic Ono Band” koncertjeihez a Los Angeles-i Orpheum Színházban 2010. októberének első hétvégéjén. Az eseményeken az egyhetes ünnepsorozat részét képezve emlékeztek meg John Lennonról, aki október 9-én töltené be hetvenedik életévét.

Három dalt hallhattunk Lady Gagától: Onoval együtt énekelte a „The Sun is Down!”-t Lennon özveggyé vált feleségének legújabb lemezéről, a „Between My Head and the Sky”-ról. Emellett elhangzott az 1992-ben híressé vált „It’s Been Very Hard” című szám is, amelyben a szőke énekesnő zongorista képességét is megmutatta. Ő, és az est további résztvevői – beleértve Sean Lennon, Harper Simon, a színész Joseph Gordon-Levitt, Mike Watt és a gitáros Nils Cline – ezután közösen adták elő John Lennon „Give Peace a Chance” dalát.

Ono szervezte egyébként azt a februári Plastic Ono rendezvényt is, amely a brooklyni Academy of Music falai között kapott helyet. Ezen az eseményen Eric Clapton, Paul Simon, Bette Midler, Gene Ween, valamint a Sonic Youth-os Gordon és Moore vettek részt.

John Lennon 1980. december 8-án, 40 éves korában lett gyilkosság áldozata. A legendás szövegíró-előadót Lifetime Achievement Grammy-díjjal, valamint két Brit Awards for Outstanding Contribution to Music díjjal tüntették ki eltávozását követően. Méltán érdemelte ki a Rolling Stone magazin 2008-as listáján az előkelő ötödik helyezést, a „100 Greatest Singers Of All Time” kategóriában.

Doroszlai Beáta

Forrás: new.music.yahoo.com, rollingstone.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Tovább

2025. április 17.

Skrillex kiadta új albumát

Ez a gigászi, 34 dalt tartalmazó megjelenés az utolsó, melyet eddigi labelének égisze alatt készített a művész. Ezzel egy 15 évig tartó, gyümölcsöző korszak ért a végéhez, mely alatt Skrillex a pop és az elektronikus zene egyik legkápráztatóbb csillagává nőtte ki magát, több Grammy-díjjal, valamint teltházas koncertekkel és fesztiválokkal a háta mögött. Tovább

2025. április 16.

Új érát indít Ed Sheeran

A várva várt Ed Sheeran visszatért vadonatúj felvételével, melynek múzsája a perzsa nyelv és a keleti hangszerekből kinyert egzotikus hangzás. Ehhez illően egy nem szokványos dalcímet, az „Azizam”-ot választotta, mely magyarul annyit tesz „drágám”. Tovább

2025. március 5.

Ellenállhatatlan pop, filterezetlen érzelmek és Tate McRae

Megjelent a többszörös platinalemezes popszenzáció, a nemzetközi slágerlistákon és a TikTokon is taroló Tate McRae várva várt harmadik albuma, a "So Close To What". Tovább

2025. február 20.

Közös dallal indítja az évet Joy Orbison és Joe James

A brit elektronikus zenei titán, Joy Orbison az underground rap ikon, Joe James oldalán adta ki legújabb felvételét "bastard" címmel az XL Recordings égisze alatt. A trackben a két egymást rokonléleknek tartó alkotó sajátos zenei világai egyesülnek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky