3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. szeptember 15.

A Quimbyvel, a Kiscsillaggal és a Csikkal...

Copyright:

Névadó pályázatot hirdetett a Jobb velünk a világ koncert. Nevet kell találni a rendezvény bevételeiből épülő fogyatékos lakóotthonnak, a nyertes pedig VIP belépőket nyer, amellyel találkozhat a koncert fellépőivel, a Quimbyvel, a Kiscsillaggal, a Csík Zenekarral és a sérült zenészekből álló Nemadomfel Együttessel. A novemberi eseményre időközben megkezdődött a jegyértékesítés.

A jegyek egységesen 3200 forintért vásárolhatók meg a TicketA hálózat jegyirodáiban. A korábbi évek hagyományait követve idén is lehetőség lesz páholyos jegyrendelésre. Ennek lényege az, hogy akik egy körből, barátként, egy cégnél dolgozóként érkeznek a rendezvényre, azok közösen saját páholyt alakíthassanak, s így egy közösségként vehessenek részt a koncerten. A korábbi Jobb velünk a világ! koncerteken nagy sikert aratott a páholyos rendszer, volt rá példa, hogy egy társasház vásárolt meg egy közös páholyt.

Jegyet nyerni is lehet: a Jobb velünk a világ! szervezői pályázatot írtak ki a koncert bevételeiből épülő fogyatékos lakóotthon elnevezésére. Az épület érdekessége, hogy passzívházként fog működni, ezáltal az első passzívház közintézmény lehet Magyarországon. A lakóotthon névadó pályázatán bárki részt vehet, akár több ötlettel is, a főnyeremény két darab VIP jegy backstage belépővel a november 21-i Jobb velünk a világ! koncertre, amelyen a Quimby, a Csík Zenekar és a Kiscsillag lép fel a sérült zenészekből álló Nemadomfel Együttessel a Budapest Sportarénában. A pályázat a www.jobbvelunnkavilag.hu oldalon megtalálható.

HÁTTÉR

A Jobb velünk a világ! 2010 koncertről

A Jobb velünk a világ! rendezvénysorozat egy fogyatékossággal élő fiatalok által életre hívott, általuk megszervezett program, amely bebizonyítja, hogy a hátrányban élők és a sérültek is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak. A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő koncert 2010-es fellépői a fogyatékos emberekből álló Nemadomfel Együttes, a Quimby, a Csík Zenekar és Kiscsillag együttes. A november 21-i jótékonysági koncert célja, egy olyan referencia értékű lakóotthon létrehozása sérült emberek számára, amely modern környezetvédelmi technológiákat felhasználva passzívházként tud működni. E technológiával megépülő lakóotthon létrehozásával az első passzívház közintézmény kezdené meg működését Magyarországon.

Az elmúlt két évben szervezett Jobb velünk a világ! rendezvényein összesen 17 millió forint adomány gyűlt össze, melyből felújításra került Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nevével fémjelzett csíksomlyói árvaház, mely 120 fiatal lakóhelyét biztosítja, s elindult Szendrőládon egy a roma gyerekek felzárkózását segítő családi nevelést kiegészítő otthon is.

Nemadomfel Együttesről

Értelmileg akadályozott előadók hozták létre az együttest 2004-ben azért, hogy saját erejüket és tehetségüket latba vetve küzdjenek az előítéletek leépítéséért, a társadalmi empátia növeléséért. Első lemezük 2005-ben, második 2007-ben jelent meg az EMI gondozásában. Azóta a zenekar életéről Álomturné címmel többszörös díjnyertes film is készült. Az Együttes tagjai pedig 2006 decemberében – az esélyegyenlőségért végzett munkájukért – miniszteri kitüntetést kaptak.

A lakóotthonokról

Az 1990-es évekig a sérült embereket általában több száz fős, a települések határain kívül eső intézményekben látták el, jelentős mértékben megfosztva őket a társadalmi részvételtől. Ebben az időben kezdődött el a „kitagolás” folyamata, melynek célja, hogy a sérült emberek kis közösségekben lakóotthonokban éljenek, hasonlóan a társadalom többi tagjához. A lakóotthon fogyatékos felnőttek lakhatását szolgáló lakás vagy ház. A berendezés és a lakókörülmény teljes mértékben igazodik a helyi közösség és település normáihoz. Optimális esetben az együttlakók létszáma nem haladja meg a nyolc főt, de maximum 12 fő lakik együtt. A lakóotthon személyre szabottan a legteljesebb mértékben támogatja az önálló életvezetés lehetőségét, adott esetben a fogyatékosság mértékének függvényében, a konkrét igényeket figyelembe véve biztosítja a rendszeres, de többnyire alkalmi jellegű segítségnyújtást.

A passzívházról

A passzívház olyan épület, amelyben a kellemes belső klíma – télen és nyáron is – jellemzően külön fűtési és hűtési rendszer nélkül biztosítható. Ez több tényezőnek is köszönhető, amelyek együttes hatására alakul ki ez a belső állapot. A passzívház kiváló hőszigeteléssel rendelkezik a térelhatároló szerkezetein – falak, padlók, tetők, ablakok – így hővesztesége minimális egy hagyományos családi házzal szemben. A hőveszteség csökkentése nem csak a vastag hőszigetelés felhasználásával érhető el, hanem hőhídmentes és légtömör szerkezet kialakításával, valamit az épület energiaháztartásának építészeti tervezés közbeni figyelembe vételével, amelybe belejátszanak a passzív energiaforrások, mint az üvegezett felületeken keresztül beérkező napsugárzás, a háztartási gépek, valamint a lakók által leadott hő. Az így keletkezett hőveszteség olyan minimális, hogy annak pótlásához nincsen szükség külön fűtési elosztórendszer kialakítására, hanem a fennmaradó minimális fűtési energiaigényt az egyébként is meglévő szellőztetőrendszeren keresztül lehet biztosítani.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky