2010. május 30. | Dinnye
Kitörő erővel és energiájuk teljében adott jó hangulatú koncertet május 28-án pénteken a Sportarénában a KISS együttes. Látványos SHOW elemeket felvonultató színpadi produkciójukra régi és új lemezeikről egyaránt válogattak számokat de a 36 év alatt kiadott 37 lemez minden számát természetesen nem tudták a 2 óra alatt eljátszani. Így maradt az öncélú válogatás de arányaiban természetesen sokkal súlyosabban szerepelt legújabb Sonic Boom albumuk melynek apropóján érkeztek el hozzánk is.
Bemelegítésként a Hard együttes hangolta a közönséget majd utánuk a szünetben olyan híres előadók számai következtek mint a Who, Rolling Stones vagy a Led Zeppelin.
Kezdőszámként a Modern Day Delilah-ot játszották de még előtte a sötét színpad két oldalán lévő kivetítőkön láthattuk amint az öltözőből kilépve felénk tartanak. Egy hatalmas ordítás jelezte Paul Stanley részéről, hogy kezdődik a buli és biztosított minket afelől hogy a legjobbat kapjuk tőlük. Hatalmas robbanás és már emelkedtek is az ég felé színes lángokkal körülvéve.
Az első pillanattól kezdve megpróbálták lehengerelni a (sajnos nem telt házas) közönséget, előadásuk cirkuszi fellépésre emlékeztetett mert világításban és pirotechnikában minden kezük ügyébe kerülőt bevetettek. A kötelező óriás kivetítőn kívül volt itt vagy félszáz hatalmas reflektor, felemelhető színpad mely közben rakétaként füstöt fújt magából, petárdák és mindenféle robbanó/durranó/csillagszóróként égő szerkentyű amitől néha olyan volt a színpad mint egy augusztus 20-i tüzijáték. Még a zenészeknek is alig lehetett elférni a színpadon mert a kellékeken kívül egy 2 méteres világító KISS felirat és vagy 40 kisebb monitor is ki volt pakolva.
Az élő közvetítésnek köszönhetően a hátrébb állók vagy az ülőhelyekre jegyet vásárlók is láthattak mindent mert a hátsó kivetítőn pontosan nyomon lehetett követni éppen mi is történik. Sőt ennél még többet is kaptunk, egyenes adásban vágták a színpad képét olyan lendületes videó klipre hogy azt mindenféle változtatás nélkül átvehette volna bármely ezzel foglalkozó tévéműsor. Az alkalmazott technikára jellemző hogy előadás után a kijáratnál azonnal meg is lehetett venni az együttes logójával szitázott pendrájvot melyen mp3-as kódolásban a most elhangzott koncert hangteljes anyaga rajta volt, ráadásként mindezt díszdobozban adták át így minden igazi rajongó polcán ott lenne a helye.
Visszatérve a számokhoz a hetedikként megszólaló Crazy, Crazy Nights volt az ami felrázta a közönséget és oly mértékben sikerült összehangolódni, hogy a küzdőterén heveny csápolás is kezdődött jelezve a szám ismertségét. Ez után a ritmusos Calling Dr. Love jött ami a látványos fényeffektekkel és húzós szólóval még dobott egyet a jó hangulaton. A 100.000 Years jó kis dobolós közepe adta magát a közönség hergelésére, teli torokból lehetett bal és jobb oldalon kiabálni, én úgy vettem észre a hangerőből ítélve döntetlen lett az állás mert mindkét oldal kitett magáért.
Ezután az I Love It Loud következett de még előtte Gene Simmons (némi vérhányás után, felrepülve a színpad tetejére) felszólította a közönséget hogy énekelje el vele az „Az a szép, az a szép...” kezdetű magyar csárdást. Mindezt tette ékes magyar nyelven így aki nem volt tudatában származásának az eléggé meglepődött.
Szívet melengető érzés, hogy a világ egyik legnagyobb rock együttesében is találhatunk magyar származású előadót aki nemhogy szégyellné azt hanem még büszke is rá.
Szerintem itt vette meg kilóra a magyar közönséget a KISS, ettől kezdve akármit is játszhattak volna, azt is hatalmas tapssal jutalmaztuk volna meg.
Nem estek túlzásba mert olyan számok következtek melyek méltán kaphattak helyet a műsorban, a Love Gun következett és hallhattuk a legendás Detroit Rock City-t is mégpedig olyan pazar előadásban, hogy szemünk, szánk elállt.
A ráadásban a szintén kedvelt Shout It Out Loud után játszották el a másik híres számukat melyet szerintem nincs ember a földön aki nem ismerne, ez az I Was Made For Lovin You. Itt jött egy kis magánszám melyben Paul Stanley gitáros átrepült a közönség fölött és a keverőpultnál egy forgó színpadon adta elő a számot. Megcsodálhattuk legendásan vastag talpú ezüstcsizmáját melyben nem csak körbesétált hanem még táncolt is pár lépést és a szerencsések közelről is láthatták híres gitárját.
Zenéjük dallamos, számaik jól énekelhetőek, stílusukban a 80-as éveket idézik de mivel akkor voltak pályafutásuk csúcsán most hogy tombol a retró eszük ágában sincs ezen változtatni. Nincs is szükségük erre mert a koncertlátogatók jelentős része kedvenc zenésze sminkjére hasonlító arcfestéssel jelent meg és az állóhelyeken az első pillanattól kezdve csápolva ünnepelte kedvenceit. A siker tehát adott volt a jó számokkal, a koncert tálalása elképesztően látványosra sikerült és akit még ezzel sem tudtak meggyőzni annak a közösen elénekelt csárdás lágyította el a szívét.
Koncert végén a hátsó kivetítőre az volt kiírva hogy Loves Budapest és ennek mintájára én is csak annyit mondhatok, mi is szeretünk titeket, sokat vártunk rátok de megérte.
Dinnye