3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
PEN 2010

2010. április 27. | Betty

Galéria! 5000 ember tombolt Pécsett a Bőrgyárban

Copyright:

Az utolsó napjához érkezett a Pécsi Egyetemi Napok rendezvénysorozat. Szombaton is nézőcsúcsot döntöttek, hiszen több mint 5. 000 ember látogatott ki a fesztiválnak otthont adó Bőrgyár területére. A hangulat a tetőfokára hágott, hála a Csík zenekarnak és a La Fanfare en Pétard-nak. Többek közt kihirdették a Tehetségkutató nyerteseit is.

Arra számítottunk, hogy szombaton moccanni sem lehet majd a tömegtől, de én úgy éreztem, hogy péntekhez, és a hétvégéhez képest kevesebben vannak kint. Mindenestre nyolc óra magasságában, amikor megérkeztünk, még alig voltak a nagyszínpadnál, a Realistic Crew koncertjén, de az A38-színpadnál sem volt sokkal jobb a helyzet a Timur Lenk fellépése alatt.

Csupán egy órát kellett várni, és a Csík zenekar megtöltötte az EFOTT sátrát. A közönséget elnézve ott a tinédzserektől kezdve az idősebbekig szinte minden korosztály képviseltette magát. A Csík anno gondolt egy nagyot és elkezdett áthangszerelni néhány ismert és közkedvelt magyar alternatív slágert. Ez óriási sikert és ismertséget hozott az együttesnek.

A koncerten külön volt egy alter-blokk, amikor ezeket a feldolgozásokat játszották, azaz a Kispál és a Borztól a Csillag vagy fecskét’ és a ’De szeretnék’ című slágereket, és a Quimby-től a ’Most múlik pontosant’ valamint a ’Fekete Lamourt’, amit én most hallottam először Csík feldolgozásban. Szintén újdonság volt számomra hogy a Kiscsillag ’Igazságos’ c. száma is átesett egy kisebb változtatáson. A legnagyobb sikere ezeknek a számoknak volt, hihetetlen sikongatás, taps és lábdobogás kísérte őket a tánctérről. Persze nem engedte el őket a közönség ráadás szám nélkül, az ’Ez a vonat, ha elindult’ című számmal köszönték meg az emberek aktív részvételét.


Szerencsére a hangulat ezután a remek koncert után nem ült le, sőt! A francia utcazenészekből álló La Fanfare en Pétard még tovább is tudta fokozni. A banda nem ismeretlen hazánkban, már sokszor megfordultak nálunk, így a frontember már tökéletes kiejtéssel üdvözölte a pécsi közönséget. Ki merem jelenteni, hogy a fesztivál négy napja alatt ezen a koncerten volt a legjobb hangulat. Annyian voltak a sátorban, hogy elkezdett csöpögni a plafonról a víz. Hihetetlen, amit ezek a srácok műveltek, örömzenélés volt a javából, melyre mindenki abszolút vevő volt. Egy ilyen zenekar a legjobb választás egy fesztiválra. Egy kis ízelítő abból, hogy mit is tudnak a zenészek:


Az Erik Sumo Band koncertjén úgy volt teltház, hogy közben még tartott a franciák fellépése odaát. Az A38-színpadnak helyet adó épületben fullasztó meleg volt, a négy nap alatt ők voltak azok, akik teljesen megtudták tölteni a teret. Ez volt az első Erik Sumo koncertem, és a közönséggel együtt én is élveztem a zenéjüket. Csak azt sajnálom, hogy lemaradtam a feléről...

Csalódás volt viszont az Anima Sound System koncertje a nagyszínpadon. Nem is értem, hogy miért tették őket oda. Koncert közepén érkeztem át ide is, és meg kellett kérdeznem a mellettem állót, hogy ’ők már az Anima?’, mivel kicsit kicserélődött a felállás. Még a régi zenekart ismertem és kedveltem, ez az új felállás sem rossz, de nem is átütő. Volt egy-két régi sláger, amit eljátszottak, persze áthangszerelve. Kár volt hozzányúlni szerintem.

Hajnalban véget ért a Tehetségkutató is, a nyertesek a következők lettek: első helyezett a The Three Teadies, második a Folk Fellows és harmadik a Second Avenue lett, míg a közönségdíjat a Derültégből kapta. Gratulálunk a nyerteseknek!

Összességében az utolsó napra lett úgy igazi fesztivál-feelingem. Kár hogy erre vége ért a PEN, de jövőre újra jövünk!

Betty

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. április 28.

Mi történt és mi nem történt a PEN-en? Képek

A Pécsi Egyetemi Napok lezárásaként tekintsük át, hogy mit is adott nekünk ez a fesztivál április 21 és 24 között, valamint, hogy mi történt és nem történt a zárónapon. Arra igen gyorsan rájöttünk, hogy ezek a rendezvények nem feltétlenül arra vannak, hogy minden koncertre ellátogass, hanem arra is remek terep, hogy új embereket és új élményeket szerezz. Lássuk... Tovább

2010. április 25.

Galéria! Teltház a PEN-en 30Y-al és PASO-val

Péntek este már több együttesnek is sikerült teltházat csinálnia a Pécsi Egyetemi Napokon. A 30Y és a Pannonia Allstars Ska Orchestra mellett az Egyesült Államokból érkező Tito&Tarantula volt a húzónév. Elérkeztünk a Tehetségkutató végéhez, az utolsó két döntős zenekar adott koncertet. Rekordszámú, 5.000 néző látogatott ki a PEN-re. Tovább

2010. április 25.

Képek! PEN Salma Hayek sztriptízével

A Pécsi Egyetemi Napok harmadik napjára beütött az igazi fesztivál hangulat. Szerintem erre vártunk már egy ideje, mindenesetre megérte. Ezt pedig a Tito&Tarantulá-nak köszönhetjük, akik Amerikából érkeztek a Nagyszínpadra, és egy fülledten erotikus koncertet csináltak végig, jó kicsit hakni ízű volt, de ez nem oszt nem szoroz. Előtte meg Turbó koncert volt, akiket mostantól csak meglepetés bandának fogunk hívni. Tovább

2010. április 24.

Képek! Kolin Márk majdnem letolta a PEN-en

Második napja dübörög a Pécsi Egyetemi Napok fesztivál. A csütörtöki este fő fellépője, az angol Client sajnos nem tudott Pécsre jönni az európai légtér kaotikus állapota miatt, így Zagarék ugrottak be helyettük a nagyszínpadra. Itt volt viszont a ska zenét játszó The Toasters az Egyesült Államokból. A magyarok közül a Bëlga fellépésére voltak a legtöbben kíváncsiak. Tovább

2010. április 23.

Képek! Némi rutin a pécsi fesztiválhangulatban

Kezdünk rutinosak lenni, ami a PEN-t illeti. Azzal a tervvel mondjuk nehéz volt mit kezdeni, hogy most akkor rengeteg új zenekart nézek meg, mert egyszerűen csak nem jön össze. De legalább már odáig eljutottam, hogy ott állok a koncerten. Így hallottam tegnap az Óriás végét, az Isten Háta Mögöttet, egy kis Kolint és a Subscrieb-ot. És még mindig sokan vannak, de nem tűnik vészesnek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky