3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
PEN 2010

2010. április 22. | -gabriella-

Hurrá! Van Fény is a PEN-en! Elkezdődött a fesztiválszezon! Galéria!

Copyright:

Nagy erőkkel elindult a Pécsi Egyetemi Napok. Az első nap az alternatív zene rajongóinak kedvezett, legalábbis ami a Nagyszínpad zenei kínálatát illeti, hiszen a Kovbojok után a Vad Fruttik, majd a Kiscsillag következett, egy kis intermezzóval egy kimondhatatlan nevű francia csapat, majd az Irie Maffia Soundsytem zárta a sort. Különlegesnek nem mondanám, de jónak mindenképpen. Hogy is volt?

Ott kezdődik, hogy van Fény pult a PEN-en. Innentől kezdve a részegek száma egyenes arányban nőtt a tavalyihoz képest.  Úgy terveztük, hogy most valami mást nézünk meg a megszokottakhoz képest, végül mégis a Nagyszínpadnál kötöttünk ki. Hát igen, ez megint az én szegénységi bizonyítványom, de majd ma!

Szóval Kovbojokkal kezdtünk, akikben az volt a fura, hogy egyáltalán a fő színpadon játszhatnak. Jó, holtidőben, de akkor is. Hát, megmondom őszintén, nem volt jó. Sőt kifejezetten kínos volt egy idő után, mindegy túl voltunk rajtuk, ennek is meg van a maga közönsége, én utoljára voltam.

Ezek után a várpalotai Vad Fruttik következett, akikkel már előtte összefutottunk, ugyanis sikerült együtt pisilni a wc-ben. Nagyon emberközeli élmény, örök emlék marad. Szóval jött egy óra a Sárga zsigulival, és úgy tűnik az embereknek nagyon tetszett. És jó is volt, nagyon. Szotyit dobáltak az énekesre Likó Marcellre, aki valószínű már immunis az eféle történetekre. Jöttek az újabb számok, mint például a Bálban, ami valami sátánról, meg gonoszról szól, érdekes, de kicsit elvesztettem a fonalat egyébként mindenkinek ajánlom a szám megtekintését youtubeon, elég faszán szól. Úgy tűnik, hogy jó lesz ez a harmadik album.

Nincs fesztivál Pécsett Lovasi nélkül, meg nagyon máshol se, szóval itt és most épp a Kiscsillaggal léptek fel. Az a jó a Lovasiban, hogy sztárallűröktől mentes, és olyan nyugodtnak tűnik. A tinik kedvenc zenekara, most egy kissé idősebb réteget vonzott a sátorba. Azért látszik a huszonkárhány évnyi rutin, kiszsebből rázzák már ki ezeket a koncerteket. Amúgy, egy olyan jó közepesre értékelném az esti teljesítményüket, de azért plusz pont, hogy a Jó napot című számmal kezdtek. Persze itt is vannak kötelező körök, mint Fishing on Orfű, amit az elmaradhatatlan Rátgéberrel adtak elő, és egy gyors marketingfogással szám közben szét is szórták a fesztivál programját. Így szép ez.

Én itt láttam meg az alagút végén a fényt. Amúgy köszönöm innen is a pultos srácnak, hogy megkóstolhattam a hot-dogját, nagyon finom volt. És sajnos így maradt ki a Les Touffes Krétiennes, de állítólag annyira nem volt jó. De nem hagyatkozom másokra, szóval nem tudom pontosan milyen is lehetett. Egy biztos, a fesztiválon francia zenekarokban nincsen hiány.

Levezetésként még táncolgattunk az Irie Maffia Soundsystem-re, akik Busa Pistástól és Colombostól jöttek. Mivel a Corvintetőn minden kedden fellépnek ebben a felállásban, akik gyakran látogatják, most semmi különlegesbe nem csöppentek, viszont aki évente egyszer megy ilyen bulira nagyon jól érezhette magát. Aztán aki meg már részeg volt úgyis mindegy, hogy mit hallgat, csak szóljon.

Egyetemi napok, a terv, hogy új zenekarok koncertjére is eljussunk. Ez első nap nem jött össze, talán majd ma.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. április 28.

Mi történt és mi nem történt a PEN-en? Képek

A Pécsi Egyetemi Napok lezárásaként tekintsük át, hogy mit is adott nekünk ez a fesztivál április 21 és 24 között, valamint, hogy mi történt és nem történt a zárónapon. Arra igen gyorsan rájöttünk, hogy ezek a rendezvények nem feltétlenül arra vannak, hogy minden koncertre ellátogass, hanem arra is remek terep, hogy új embereket és új élményeket szerezz. Lássuk... Tovább

2010. április 27.

Galéria! 5000 ember tombolt Pécsett a Bőrgyárban

Az utolsó napjához érkezett a Pécsi Egyetemi Napok rendezvénysorozat. Szombaton is nézőcsúcsot döntöttek, hiszen több mint 5. 000 ember látogatott ki a fesztiválnak otthont adó Bőrgyár területére. A hangulat a tetőfokára hágott, hála a Csík zenekarnak és a La Fanfare en Pétard-nak. Többek közt kihirdették a Tehetségkutató nyerteseit is. Tovább

2010. április 25.

Galéria! Teltház a PEN-en 30Y-al és PASO-val

Péntek este már több együttesnek is sikerült teltházat csinálnia a Pécsi Egyetemi Napokon. A 30Y és a Pannonia Allstars Ska Orchestra mellett az Egyesült Államokból érkező Tito&Tarantula volt a húzónév. Elérkeztünk a Tehetségkutató végéhez, az utolsó két döntős zenekar adott koncertet. Rekordszámú, 5.000 néző látogatott ki a PEN-re. Tovább

2010. április 25.

Képek! PEN Salma Hayek sztriptízével

A Pécsi Egyetemi Napok harmadik napjára beütött az igazi fesztivál hangulat. Szerintem erre vártunk már egy ideje, mindenesetre megérte. Ezt pedig a Tito&Tarantulá-nak köszönhetjük, akik Amerikából érkeztek a Nagyszínpadra, és egy fülledten erotikus koncertet csináltak végig, jó kicsit hakni ízű volt, de ez nem oszt nem szoroz. Előtte meg Turbó koncert volt, akiket mostantól csak meglepetés bandának fogunk hívni. Tovább

2010. április 24.

Képek! Kolin Márk majdnem letolta a PEN-en

Második napja dübörög a Pécsi Egyetemi Napok fesztivál. A csütörtöki este fő fellépője, az angol Client sajnos nem tudott Pécsre jönni az európai légtér kaotikus állapota miatt, így Zagarék ugrottak be helyettük a nagyszínpadra. Itt volt viszont a ska zenét játszó The Toasters az Egyesült Államokból. A magyarok közül a Bëlga fellépésére voltak a legtöbben kíváncsiak. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky