3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2010

2010. február 22.

The Subways: A Sziget után az A38 Állóhajón

Copyright:

A Welwyn Garden City-ből érkező rock-trió, a 2005-ben megjelent "Young for Eternity" lemezükkel igen magasra rakta a mércét, azt sugallva, hogy ők ennél többet is ki tudnak hozni magukból. A 2008-ban piacra dobott második "All or Nothing"-gal bebizonyosodott, hogy a bandának a zenei életben a helye!

Miután dicséretesen szerepeltek az Oasis és a Foo Fighters előzenekaraként, valamint sok európai fesztivált - többek között a 2009-es Sziget-fesztivált - tudnak maguk mögött, sokkal nagyobb helyszínek és események felé eveztek úgy Európában, mint az USA-ban, Japánban illetve Ausztráliában. Ezen fellépések elővételi jegyei igen hamar elfogytak. A zenekar helye tehát, a színpadon van!

Billy olyan nagy odaadással csap a húrok közé, hogy ezt már csak az érzelmekkel átitatott vokál képes felülmúlni. Charlotte talán az egyik leghiperaktívabb basszusgitáros akit valaha láthatsz, míg Josh az, aki mindezeket eggyé varázsolja a szilárdan ritmusos dobjátékával. Ez idő alatt a közönség a boldogság mámorában úszik. Bízom benne, hogy te is a magasba emeled kezeidet az "Oh Yeah" hallatán és pogózol a "Rock & Roll Queen" alatt.

A március 30-i budapesti fellépésük egy különösen meghitt esemény lesz, ilyen közelségből talán soha nem lesz esélyed újra látni őket. A banda nemsokára stúdióba vonul, ahol a már nagyon várt harmadik lemezükön dolgoznak.


Ne te légy az, aki azt mondja majd: "Sajnos kihagytam!" amikor a barátaid kérdezik ha ott voltál tegnap este a zúzos rock-and-roll eseményen .. a The Subways koncerten.

The Subways + vendégzenekarok (nemjuci, nonverse)
A38 hajó, Budapest
2010, március 30. 20:00

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. augusztus 17.

Ejnye-bejnye Palotai! És más is!

Valljuk be, hogy biztonsági őrökre mindig is szükség volt és lesz, mert azért sok estben hasznos ha van, de sajnos, sok olyan sztorit lehet hallani nap, mint nap, hogy egy kicsit visszaélnek a hatalmukkal. A Sziget záró napja erre pl. tökéletes példa, ugyanis a Cöxpont Ambient Sátorban szerződés szerint éjjel 3-6-ig játszó Palotai Zsoltot zsidózva és fenyegetőzve tessékelték le 5-kor a színpadról. Ügyesek a srácok, nyilván így kell ezt intelligensen elintézni. Tovább

2010. augusztus 17.

Húzd rá, húzd rá diszkó-partizán!

A nyomdafesték gyilkos Shantel & Bucovina Club Orkestar egyik élő példája annak, hogyan is lehet megszerettetni a nagyközönséggel a világzenét. Bár a Szigeten évek óta nagy sláger a Roma-sátor, akit konkrét slágerek vonzanak, annak a tökéletes választás ez a koncert volt idén a Világzenei nagyszínpadon. Tovább

2010. augusztus 17.

Kis magyar Majmok bolygója

Ebben az évben egy „hatóság” sem tud rendesen megülni a seggén. Jeszenszky gazvezír uralma úgy tűnik reagens több, immár szélsőséges hivatallal együtt – szívesen csereberélnek recepteket arra vonatkozóan, hogy hogyan járassák le magukat ország-világ előtt, illetve, hogy hogyan basszák el az emberek kedvét (amiért egyébként a fesztiválozók több tízezret befizettek). Tehát egy merőben új fesztivált kellene létrehozni – javaslom –, ahol ezek a minden hájjal és ostobasággal megkent ellenőrök megmutathatnák (mondjuk egy nagyszínpad keretein belül), hogy milyen tehetségesek, és hogy hogy is kell frankón lejáratni magukat, ha már máshoz nem értenek... Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Ennek a hangulata itt vidám! Ez vidám! Shantel nagyon...

Mivel a Kasabian olyan lapos és annyira unalmas volt a Szigeten, ezért kénytelenek voltunk más alternatívát találni. Még szerencse, hogy az utolsó napra rengeteg alternatívát találtam, főleg mert két olyan idősáv is volt, amikor nagyjából öt párhuzamos koncerten is ott lettem volna. Melyik volt a legjobb? Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Amit a szexhez ajánlunk!

Danko Jones = sikergarancia. Danko Jones = sokszorosan megtérülő befektetés. Danko Jones = biztos pont, amire „bármikor” számíthatsz. Ez akár egy jó alkusz-szlogen is lehetne, Kivéve, hogy a kanadaiak koncertje nem kifejezetten életbiztosítás. Kedvenc félvérünk vezette trióval a Sziget utolsó napján (farkas)szemezhettünk a Nagyszínpadon. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky