3428 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2010

2010. augusztus 17. | Fedor Nóra

Húzd rá, húzd rá diszkó-partizán!

Copyright: MyMusic

A nyomdafesték gyilkos Shantel & Bucovina Club Orkestar egyik élő példája annak, hogyan is lehet megszerettetni a nagyközönséggel a világzenét. Bár a Szigeten évek óta nagy sláger a Roma-sátor, akit konkrét slágerek vonzanak, annak a tökéletes választás ez a koncert volt idén a Világzenei nagyszínpadon.

Érdekes, de a tradicionális balkán népzenéket feldolgozó zenekar alapvetően német gyökerű: Stefan Hantel menekült bukovinai németek leszármazottja, aki amúgy DJ, és eme furcsa léthelyzetből egy elég korrekt kis karriert épített fel. Nagyzenekarral kiegészülve - mely jórészt fúvósokból áll - balkáni cigányzenét játszik nagyszínpadokon, elektronikus alapokkal megbolondítva, s most már saját DJ-estjeit is ezen ötletére alapozza – így jött létre a Bucovina Club. Volt már szerencsém a produkcióhoz néhány éve a Volt Fesztiválon, és azóta elsőszámú világzenei kedvencemmé fogadtam a zenekart. A garantált zsírégetés is erős vonzerő ugyan női szemmel, de nekem természetesen most nem erről kell megemlékeznem, hanem inkább arról, hogy miért is kihagyhatatlan egy Shantel koncert. Kezdjük például azzal, hogy aki ebben az időpontban a világzenei színpad környékén élt és mozgott, az egy szám erejéig biztosan táncra perdült, még akkor is, ha éppen alapból másfelé tartott. Ergo van valami ebben a társaságban, ami beindítja az ember lábát. Másrészről a dalok felépítése sinus-görbe módjára alakítja a buli hangulatát: hol a teljes leállásig visszavesznek a tempóból, hol pedig az őrjöngésig építik vissza azt, és ez a közönséget nézve kitűnően működik. És végül, de nem utolsó sorban remekül lehet szórakozni a számok szövegén, ugyanis a Modern Talking-tól a „Gedeon bácsi a nők bálványá”-ig a lehető legelképesztőbb baromságokat véli felfedezni bennük az ember. Részemről tehát ez van: csak ajánlani tudom, 10-ből még legrosszabb esetben is 9-et ér!

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. augusztus 17.

Ejnye-bejnye Palotai! És más is!

Valljuk be, hogy biztonsági őrökre mindig is szükség volt és lesz, mert azért sok estben hasznos ha van, de sajnos, sok olyan sztorit lehet hallani nap, mint nap, hogy egy kicsit visszaélnek a hatalmukkal. A Sziget záró napja erre pl. tökéletes példa, ugyanis a Cöxpont Ambient Sátorban szerződés szerint éjjel 3-6-ig játszó Palotai Zsoltot zsidózva és fenyegetőzve tessékelték le 5-kor a színpadról. Ügyesek a srácok, nyilván így kell ezt intelligensen elintézni. Tovább

2010. augusztus 17.

Kis magyar Majmok bolygója

Ebben az évben egy „hatóság” sem tud rendesen megülni a seggén. Jeszenszky gazvezír uralma úgy tűnik reagens több, immár szélsőséges hivatallal együtt – szívesen csereberélnek recepteket arra vonatkozóan, hogy hogyan járassák le magukat ország-világ előtt, illetve, hogy hogyan basszák el az emberek kedvét (amiért egyébként a fesztiválozók több tízezret befizettek). Tehát egy merőben új fesztivált kellene létrehozni – javaslom –, ahol ezek a minden hájjal és ostobasággal megkent ellenőrök megmutathatnák (mondjuk egy nagyszínpad keretein belül), hogy milyen tehetségesek, és hogy hogy is kell frankón lejáratni magukat, ha már máshoz nem értenek... Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Ennek a hangulata itt vidám! Ez vidám! Shantel nagyon...

Mivel a Kasabian olyan lapos és annyira unalmas volt a Szigeten, ezért kénytelenek voltunk más alternatívát találni. Még szerencse, hogy az utolsó napra rengeteg alternatívát találtam, főleg mert két olyan idősáv is volt, amikor nagyjából öt párhuzamos koncerten is ott lettem volna. Melyik volt a legjobb? Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Amit a szexhez ajánlunk!

Danko Jones = sikergarancia. Danko Jones = sokszorosan megtérülő befektetés. Danko Jones = biztos pont, amire „bármikor” számíthatsz. Ez akár egy jó alkusz-szlogen is lehetne, Kivéve, hogy a kanadaiak koncertje nem kifejezetten életbiztosítás. Kedvenc félvérünk vezette trióval a Sziget utolsó napján (farkas)szemezhettünk a Nagyszínpadon. Tovább

2010. augusztus 17.

Bukás és pofára esés a Szigeten

A 2007 óta vártunk az ismétlésre a brit Kasabiantól, akik a Muse előtt melegíthették be a nem kis tömeget a Sziget utolsó napján. Nagy volt az érdeklődés, még nagyobb a lelkesedés – az eredmény azonban megosztó. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky