2010. augusztus 17. | Fedor Nóra
Danko Jones = sikergarancia. Danko Jones = sokszorosan megtérülő befektetés. Danko Jones = biztos pont, amire „bármikor” számíthatsz. Ez akár egy jó alkusz-szlogen is lehetne, Kivéve, hogy a kanadaiak koncertje nem kifejezetten életbiztosítás. Kedvenc félvérünk vezette trióval a Sziget utolsó napján (farkas)szemezhettünk a Nagyszínpadon.
Vannak dolgok, amik nem változnak – és ez a Sziget szervezőinek legnagyobb szerencséje. A Danko Jones például egy évek óta bevált (most már) Nagyszínpados project, mely még egy kifejezetten szar napot is képes lenne megmenteni. Idén erre hála Istennek nem volt szükség, mert az utolsó nap programja magasra tette a lécet. A félvér rosszfiú sorozatosan igent mond a felkérésekre, a szervezők örülnek és nagyot sóhajtanak, mi meg kipipálhatunk jó előre magunknak egy ütős kis órát. A tavalyi műsorrendhez hasonlóan most is korai, de annál energikusabb ébresztőt tolt a banda a szigetlakóknak, kivesézve mindent, amitől jó ez a szutykos élet. Rákenról, csajok, orális szex és ehhez hasonló magaslatok, de szó esik Elvisről, Johnny Cash-ről - na meg persze Danko Jones-ról is. És ahogy elnézem, sosem elégszer, de valahogy nekünk, depressziós, komplexusos magyaroknak ez abszolút bejön. Nem kell messzire menni: ugyanezért az önistenítésért szeretjük a The Hives-t is, akik a Danko Jones-hoz hasonlóan kitűnő koncertzenekar egy félőrült frontemberrel. Az a legszórakoztatóbb ebben a kanadai bandában, ahogyan az énekes a számok közti űrt tökösebbnél tökösebb (-nek szánt) monológokkal tölti fel. A harmadik találkozásra már arra is ráébredtem, hogy ezek a részletek lassan szórakoztatóbbá válnak a néző számára, mint maga a koncert, vagy a dalok – azok ugyanis még a saját egyszerűségükön túl is rémunalmasak és egysíkúak. Hiányoznak a slágerek, amikre nem csak a rajongók, de én is felkaphatnám végre a fejem. Ha lemezen kellene hallgatnom ezt a poszt-ACDC-t, akkor az csak és kizárólag háttérzeneként funkcionálna – szexhez például kiváló lehet!
Fedor Nóra