3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2009. augusztus 23.

Madonna a budapesti rengetegben - galéria!

Copyright: HR

A napokban szinte minden portál írt beszámolót a budapesti Madonna koncertről. Volt, aki az elhangzott számokat sem találta el, volt aki azon fanyalgott, hogy a Sticky & Sweet Tour keretében Madonna miért adja elő az új dalait. Mi inkább a pozitív oldalát nézzük a dolognak: végre Budapesten, a Kincsem Parkban adott koncertet a pop királynője. Ezért az alábbiakban egy vérbeli rajongó, a Madonna Secret Garden rajongói oldal szerkesztőjének hiteles élménybeszámolóját olvashatjátok.

Remélem, mindenkinek hatalmas élmény volt Madonna első budapesti koncertje, tegnap rengetegen átéltük azt a csodát, amit csak ő képes nyújtani a színpadon.

A kapunyitás után, mikor bejutottunk a színpad elé, nem akármilyen fogadtatásban részesültünk, egyenesen a hangpróba közepébe csöppentünk, Madonna a színpadon, és éppen a Miles Away-t énekli, tökéletes alaphangulatot adott. Az első sorok pillanatok alatt megteltek, és Madonna azonnal be is vont minket a buliba, a hangpróba még hátralevő 3 dala olyan volt, mint egy minikoncert, jó kedve volt, és rögtön megkért minket, hogy kapcsolódjunk be és énekeljünk. Az első sorban egy new york-i srácnak feledhetetlen élmény volt, amikor megkérdezte, honnan jött, amire a válasz New York volt, ezért Madonna adott neki egy pacsit, akármilyen nehéz is volt mindez a színpadról, a kordonon keresztül.

Madonna a Frozen és a Ray Of Light után végzett a próbával, és nem sokkal utána belekezdett a bemelegítő show-ba Paul Oakenfold. Az ő műsorának fénypontja Madonna új dala, a Celebration volt, amihez a táncosok is asszisztáltak, méghozzá nem is akárhogy, hozzánk hasonlóan végigénekelték és végigtombolták a dalt - a színpadon.

Ezután egy hosszabb hatásszünet következett, mert a közelgő eső miatt le kellett fedni a színpadot egy szőnyeggel, ez pedig láthatóan kikezdte a magyar közönség türelmét. Sajnos nagyon sokan voltak, akik egyszerűen nem tudták felfogni, hogy erre szükség van, és nem azért nem kezdődik még a koncert, mert Madonnának még nincs kedve színpadra lépni, és füttykoncerttel, fújjolással, sőt bemutogatással sikerült a magyarok hírnevét öregbíteni, amihez ezúton szeretnék gratulálni minden közreműködőnek.

Szerencsére elég sokan voltunk, akik tudtuk, hogy fanyalgásnak itt nincs helye, első a biztonság, és egy olyan show előtt állunk, amire megéri várni. 10 óra körül el is kezdődött az intro, és amikor kifordult a trón, akkor a türelmetlenek is láthatóan megfeledkeztek minden másról, csak az számított, hogy ott van előttünk a világ legnagyobb popikonja, és sugárzó mosollyal kezd bele a 2 órás ünneplésbe.

A magyar közönség élvezte a régi és az új dalokat is, de a legnagyobb pörgés talán a La Isla Bonita/Lela Pala Tute-re volt, hatalmas fiesta alakult ki, és ekkor már cseperegni kezdett az eső is. A meglepetés, amivel Madonnának készültünk (You Must Love Me előtt a "Hungary loves the Queen" feliratok felmutatása) nagyon jól sikerült, az első sorokban mindenütt feliratok, transzparensek és zászlók emelkedtek a magasba, Madonna pedig láthatóan meghatódott.

Az utolsó blokkot gyakorlatilag szakadó esőben tomboltunk végig, de ez minket az első sorban a legkevésbé sem zavart, és Madonna sem zökkent ki, csak a Ray Of Light előtt bekiáltott egy "let the rain go away!"-t. A finálé alatt hatalmas tombolás volt, és amikor Madonna a Game Over felirat előtt egy "I love Budapest" felkiáltással búcsúzott, sokan úgy éreztük, hogy egy perc sem telt el, mióta az első cukokrák megjelentek a kivetítőn.

Az egész show-t a Madonnától megszokott profizmus jellemezte, és láthatóan elemében volt végig. Remélem, hogy a lelkes rajongók, a transzparensek és az első sorokból felé áradó szeretet fog neki megmaradni, ha ezek után Budapestre gondol, és hogy minden rajongónak hatalmas élmény volt a koncert.

Szabó Erika

Forrás: freeweb.hu/madonnasecretgarden

Fotó: HR

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
dettike 2009. aug.. 24.  14:04 1
Fergeteges volt...
   

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky