3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2009

2009. július 13. | mango

Orbitális buli a harmadik nap! Képek!

Copyright:

Nem volt szűkmarkú az Orbital sem az idei Balaton Soundon, hiszen húsz év legnagyobb zenéit hozták el nekünk. Pénteken Kraftwerk, szombaton Orbital és a sort folytathatnánk tovább...

Az este fénypontja a brit Orbital fellépése volt, hiszen megannyi slágert köszönhetünk nekik. A két DJ lámpákkal felszerelt fejjel vette célba a közönség hallójáratát, az eredmény meg is volt, hiszen a britek első számú popkult magazinja, a „Q”, az Orbital 1994-es glastonburys fellépését minden idők ötven legjobb koncertje közé sorolta és ezt mi is megerősíthetjük, hogy jogosan tette.

Olyan számok, mint a „Chime, a „The Box” és az „Omen” csak néhány a duó szortimentjéből. Nem hiába kerültek be az ötven olyan zenekar közé, akiket az embernek látnia kell halála előtt. Bár mondjuk ez alapból hülyeség, mert mikor máskor lenne rá lehetőségünk megnézni őket, mint éltünkben, na mindegy.

A hangzás mellett a látványra is ügyeltek, egy igen színvonalas színpadi produkciót nézhettünk végig, hasonlóan az Underworld fellépéséhez. Az este további részében az Orbital rajongókkal kiegészülve a legtöbben az Anima Sound System koncertjére voltak kíváncsiak, ami inkább úgy hangzana helyesen, hogy lettek volna, mivel a Pesti Est befogadóképessége egy kicsit alul lett értékelve az Animával szemben.

Ezen oknál fogva az első számig bírtuk a nyomást és a meleget, meg megvallva a frankót ez az Anima Juci kiszállása óta nem a régi. Próbáljuk szeretni, meg szeretjük is, de valami akkor sem a régi.

A szombati nap egyik érdekes és izgalmas fellépője az Eskorzo volt. Rock és Ska elemekkel tarkított zenéjük mellett a legmókásabb maga az énekes volt. Egy az egyben Leonidász a ’300’ című filmből. Már csak az hiányzott, hogy nyáltól fröcsögő szájjal elüvöltse magát: „This is Sparta”!

Mi már csak annyit üvölthetünk, miközben mellettünk éppen behangol a Röyksopp, hogy „This is Sound”!

mango

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. július 15.

Balaton Sound: Interjú Balaton Szandrával

Hosszas keresgélés után megtaláltuk a fesztivál legjobb interjúalanyát Balaton Szandra személyében. Most megtudhatjátok miként telt a négy nap egy igazi party csaj szemszögéből, akinek az élményei kiverik olykor a biztosítékot, de erről majd később, ha tovább olvastok! Tovább

2009. július 14.

Moby: Best of a Balaton Sound-on! Galéria!

Moby egy igazi sikerzenész. Azt játssza, amit a közönség hallani akar, ráadásul CD minőségben. Nem volt át átkötő saját kedvenc a Moby „B sides”-ról csak szín tiszta slágergyártás. Egy élmény volt! Tovább

2009. július 14.

Röyksopp: ez elég karcsú volt! Galéria!

A Röyksopp fellépésére rengetegen voltunk kíváncsiak, mégis csalódottan kellett konstatálnunk, hogy inkább hallgatjuk meg lemezen őket, mint élőben. Így lehet elcseszni egy remek koncertet, de miért is? Tovább

2009. július 14.

Brains: A drum’n’bass rugói Galéria!

A sejtéseink beigazolódtak, mivel a magyar Brains első nagyszabású fellépése lyukat ütött jó pár fejben. Megérdemelték a Nagyszínpados lehetőséget, mindenki vastapssal köszönt el tőlük. Tovább

2009. július 13.

Péterfy Bori vs Neo - galéria!

Megint döntse el az ember, hogy merre menjen, amikor egy időben kezdődik egy csomó jó koncert. Mi a Neo-val kezdtük, aztán Pétefy kisasszony lett belőle, majd megint Neo ésatöbbi… Ja, és az eső is elállt! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky