2009. július 13. | mango
Ha valaki nem értette, miért fogyott el minden jegy péntekre, azt most megtudhatta. A Kraftwerk tényleg teltházat produkált és ezt magyarázni tovább nem is nagyon kell. Láthattunk egy legendát, akik lépést tartanak a korral. Egy élmény volt!
Talán tavaly Fatboy Slim buliján voltak ennyien, mint pénteken a Kraftwerk-en. Azért furakodtunk rendesen, hogy legyen jó helyünk, de ezzel persze nem csak mi voltunk így. Őrület, hogy 30 éves számok ugyanakkorra ovációt váltanak ki, mint a mostani slágerek.
A klasszikus színpadi fellépés mit sem változott. Négy robotember, szinte mozdulatlanul keverte a történelmet a közönségnek. Az ’Autobahn’, a ’Trans Europa Express’ és még sorolhatnánk a megannyi himnuszt még a reggeli ébredéskor is a fejünkben szóltak. A vizuális megoldások is a megszokottak szerint történtek, már amennyire nyomon követjük a Kratwerk koncertjeit. A kivetítőn a C64-es és Amigás szintű képek mellett a különféle retró filmbevágások kaptak szerepet. Aki látta a Minimum-Maximum DVD-t , az nagyjából azt kaphatta pénteken Zamárdiban is, annyi különbséggel, hogy élőben jött át az anyag.
A ’Radioactivity’-t minimálos hangzása miatt, ha nem tudnánk, hogy Kraftwerk szerzemény, simán benézhetnénk egy 2009-es számnak is. De nagyjából ez volt a jellemző a koncert egészét tekintve. A Ralf Hütter vezetésével irányított német Erőmű kellő energiát termelt, hogy ellásson minket a Balaton Sound elkövetkező két napjára is, amire nagy szükségünk lehet.
Szombaton egy fele annyi idős duó érkezik az Orbital személyében, úgyhogy az oktatás folytatódik a Nagyszínpadon!
mango