3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. május 29.

Dave Gahan rosszindulatú daganata

Copyright:

A Depeche Mode lemondott koncertjei mögött mégsem a frontember gyomorfájdalmai álltak, hanem egy rosszindulatú tumor, melyet azóta sikeresen eltávolítottak - derült ki a zenekar mai közleményéből.

Gahannek június 8-ig pihennie kell, így a turné Lipcsében folytatódik. A zenekar megígérte, minden elmaradt koncertet bepótolnak, igaz, jópár rajongónak már csak jövőre.

A 47 éves Gahant még május 12-én Görögországban szállították kórházba és eredetileg bélfertőzés miatt kezelték, azonban a későbbi tesztek kimutatták a tumort a szervezetében.

Gahan természetesen nagyon hálás a rajongók támogatásáért, megértésükért és türelmükért, egyúttal a csapat elnézést kért a koncertek elnapolásából következő problémák és kellemetlenségek miatt.

A csapat a betegség miatt 12 koncertet mondott le, ezeket mindenképpen pótolni fogják, azt azonban nem minden esetben lehet tudni, mikor. A következő koncert Lipcsében lesz, de a korábbi két nap helyett csak egy alkalommal lépnek fel a német városban. A szervezők azonban lehetővé tették, azok, akiknek a június 7-ei koncertre szól a jegye, elmehessenek a június 8-ai koncertre, vagy a június 10-ei berlini fellépésre. A legrosszabbul eddig úgy tűnik azok a rajongók jártak, akik Bergenben szerették volna megnézni a koncertet, ugyanis a július 2-i fellépést eltolták 2010. január 28-ra. Mindez a magyar rajongókat nem érinti, a június 23-i budapesti koncertet megtartják.

Egres

depechemode.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Tovább

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky