3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2009. március 25.

A KFT bábuja visszavág

Copyright:

A legendás KFT zenekar új stúdióalbuma „A bábu visszavág” címmel december 4-én jelent meg hatalmas sikerrel. A CD harmincezer ingyenes példányban, a Pesti EST 16 oldalas KFT különszámával került a megjelenés napján országos terjesztésre.

A KFT által kidolgozott konstrukció a nemzetközi hanglemezpiac legfrissebb trendjébe illeszkedik, és működőképes alternatívát mutathat a hazai kiadási gyakorlatban. Ez volt az első alkalom ugyanis, hogy egy közismert magyar zenekar új albuma dupla platinalemezt jelentő mennyiségben, CD lemezen, ingyenesen is eljutott a rajongókhoz.

A kezdeményezés telitalálatnak bizonyult, hisz a példányok mintegy két nap alatt fogytak el országszerte. A new wave és az ironikus szövegek kultikus figurái az egyedülálló terjesztési mód mellett az elkészült anyagban is emlékezetest alkottak. A lemez hangulatának, elgondolkodtató és egyben humoros szövegeinek, fülbemászó dallamainak alapján az KFT klasszikusok kortársa is lehetne, ugyanakkor hangzásában, a dalok aktualitásában egy érett, mai anyag született.

2009. április 10-én, a PeCsá-ban igazi örömzenélésre készülnek a fiúk, ahol az új album számai mellett felcsendül majd az "Afrika", az "Elizabet", a "Siker, pénz csillogás", a "Balatoni nyár" és még megannyi közönségkedvenc (sláger).

A hangulatot a szintén közkedvelt és rutinos Géniusz együttes alapozza majd meg. Koncertjük rövid, de érzékeny nyitánya az estének. A hazai klubzenekarok egyik legjobbjaként, közvetlen, emberközeli koncertjeikkel értékes színfoltot képviselnek a hazai rock-underground vonalban. A Kft-től rockosabb stílus jó kiegészítője az estének, hiszen az értékekhez való hozzáállás, a közönség megszólítása lényegileg a Géniusznál is ugyanaz, csak más köntösbe öltözik. A három muzsikus a koncert színpadáról szinte egyenesen a stúdióba indul, hiszen - állításuk szerint - korszakalkotó negyedik albumukat készítik "Kincskereső" címmel.

A 19 órakor kezdődő program az alternatív pop-rock kedvelőknek igazi csemege.

KFT: A bábu visszavág
Lemezbemutató koncert
április 10. (péntek), 19:00, Petőfi Csarnok
Előzenekar: GÉNIUSZ

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. trvať

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky