3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2008. október 16. | burlesque

Laár Andrásék új és régi utakon

Copyright:

Nagyszerű programmal állt elő a Budapest Beyond Sightseeing: a projekt működtetői egy olyan sétára invitál mindenkit, melynek során a KFT tagjai lesznek az idegenvezetők!

  • share
  • kapcsolódó linkek

Nem érdemtelenül kapta idén a Budapest Beyond Sightseeing csapata a 2008 Legígéretesebb Fiatal Vállalkozása díjat. A projekt ötlete két fiatal, Domján Margit és Baglyas György fejéből pattant ki. Rövid ideig mindketten a VIII. kerületben – mívesebb nevén a „Nyóckerben” – laktak, és arra az elhatározásra jutottak, hogy érdemes lenne behatóbban tanulmányozni, valamint az érdeklődőkkel is megismertetni ezt a sokak által lesajnált városrészt. A szavakat tettek követték, ennek eredményeként pedig a Budapest Beyond Sightseeing mára az egyik legszimpatikusabb, legérdekesebb ilyen jellegű kezdeményezés hazánkban.

A VIII. kerületi körutakért felelős duó legújabb terve egy olyan séta megvalósítása, melyen a résztvevők a KFT zenekar történetén keresztül megismerhetik a 80-as évek politikai és kulturális életét, valamint a zenei újhullám előretörésének fontosabb mozzanatait.

Az időutazáson megelevenedik az a közeg, melyben az együttes tagjai tevékenykedtek a nyolcvanas években. Laár Andrásék talán mindenkinél jobban ismerik ezt a korszakot, így náluk hitelesebb „mesélőket” nehéz lenne találni. A városnézés a KFT-hez szorosan kapcsolódó helyszínekre terjed ki – elsősorban a Józsefváros bizonyos területeire.

A Budapest Beyond Sightseeing legfrissebb programja már idén is várja az érdeklődőket. További információkért érdemes felkeresni a projekt honlapját ITT, ahol akár már most jelentkezhetünk egy kiadós sétára!

burlesque

Forrás: beyondbudapest.hu, kft.hu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Seguir

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Seguir

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Seguir

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky