3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2008. november 14. | -gabriella-

De hol van a nagy ő?

Copyright:

Kanye West az igazit keresi. Persze akárkivel összejöhetne, hiszen sikeres, de ő nem akar csak úgy „akárki” mellett megállapodni. Azzal, hogy nincs semmilyen nő az életében, úgy érzi, egyedül van. Ki nem?

West elmondása szerint, anyukája halála óta kicsit nehezebb nő társaságban lennie. Persze nem nehéz lányokkal ismerkednie, hiszen elég híres, de az már egy másik dolog, hogy megtalálja azt az egyet, aki mellet le tudja élni az életét.

„Amikor elvesztettem anyukámat, nem maradt semmilyen nő az életemben, aki támogat. Úgy érzem, egyedül vagyok, csak a zenén keresztül tudom elmondani az érzéseimet. Magányosan a csúcson.” – nyilatkozta Kanye.

A 31 éves sztár nagyon szeretne gyereket, de egyelőre az igazira vár. „Meg kell találnom a hozzám valót, valakit, aki igazán törődik velem.”

Ezzel kapcsolatban végre nyilatkozott anyukája elvesztéséről is: „Nem adtam semmilyen interjút, miután meghalt, még nem voltam készen rá, hogy beszéljek róla. Most már úgy érzem, képes vagyok róla mesélni, hogy min mentem keresztül. Nagyon le voltam törve.”

„Olyan volt, mint mikor anyukámmal Kaliforniába költöztünk. Ha ezt a lépést nem tesszük meg és Chicago-ban maradunk, lehet, hogy sohasem futottam volna be.”

Mesélt arról is, hogy milyen érzés sztárnak lenni: „Úgy érzem magamat, mint egy földönkívüli. Csak akkor tudok egyedül lenni, amikor a hotel szobámba vagyok. Még a fűszereshez sem tudok elmenni, de nem kell sajnálni. Végülis azért rendben vagyok.

-gabriella-

Forrás: popeater.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. More

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. More

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. More

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. More

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky