2008. november 14.

Világmegváltás tolmáccsal – Jean Michel Jarre Budapesten

Szerda este ismét fellépett Budapesten Jean Michel Jarre kult-zenész. A szintetizátor-bűvölés ősatyának köszönhetően harmadszorra is részesei lehettünk az elektronikus zene születésnapjának. Igaz, ezúttal már a harmincadiknak.

Tényleg nem sok Jean Michel Jarre-hoz hasonló figura szaladgál manapság még aktívan az zenepiacon. A francia mesterhez hasonló, több mint harminc év tapasztalatával rendelkező külföldi kult-zenészek pedig elég ritkán látogatnak el ide a Közép-Keletre, és ha mégis, nem túl sok elánnal teszik ezt (lásd Guns’n’Roses). Jean Michel azonban többek közt ebben is különbözik tőlük: ő a jelek szerint tényleg szeret Magyarországra járni.

Ez mellesleg nem is csoda. A mostani koncert alapján úgy tűnik, már anno itthon is nagyon sokan hallgatták szívesen az analóg szintetizátorok prüntyögését, hiszen 2008-ban, az Oxygene 30. évfordulóján estére már elfogytak az ülőhelyek a 15 000 fős Budapest Arénában. Az, hogy az ülőhelyek voltak a legnépszerűbbek nem meglepő, hiszen egyrészt Jean Michel Jarre-t sem a punk alapjainak lefektetéséért szeretjük, másrészt a közönség soraiban is meglehetősen ritka volt a pogózni vágyó. Az okos (és a bevételt minél inkább maximalizálni vágyó) szervezők még a küzdőtér színpad előtti 25 méterét is lekerítették, és ezekre a „kiemelt állóhelyekre” azért betettek elég széksort, hogy az igazi fanatikusok közel 20 000 forintért nyugodt körülmények közt élvezhessék ezt a másfél órás utazást.

Az érett közönségre való tekintettel a meghirdetett 8 órás kezdést csak fél kilencig csúsztatták, ekkor a szinte teli (legalább 12 000 fős) csarnok sötétségbe borult, és a legváratlanabb helyen, a hátsó főbejáratnál gyulladt fel egy reflektor, és követte végig Jean Michel Jarre-t, ahogy a biztonságiak gyűrűjében végigmegy az Arénán, és közben lelkesen ünnepli magát. A színpadon ez után belekezdett egy rövidebb beszédbe arról, hogy mennyire is szereti Magyarországot, és milyen szívesen jön ide mindig vissza, és meglepő módon ez a szokásos „It’s so great to be here, Bukarest!” helyett egy elég őszinte vallomásnak is tűnt, amit alátámasztott az is, hogy az angolból kevésbé erősek kedvéért egy tolmácsot is szerződtettek, Norbertet, aki igyekezett legalább a tartalom lényegét közvetíteni a tapsoló közönség fele.

Ezután végre felállt a négy zenész, és elkezdték beizzítani a szintetizátorokat. Ezek az analóg szintik, amelyekkel Jean Michel szerint úgy kell bánni, „mint az idős hölgyekkel” engem leginkább egy korai Star Trek epizódra emlékeztettek, bár valószínűleg az igaz, hogy ma minden kis számítógép-zeneszerzőnek egy ilyen masina az álma. Ezzel kezdetét vette egy több, mint egy órás utazás az elektronikus zene gyökerei közt tekergőzve, aminek során szinte mindegyik előcsalt hang külön emlékeket idézett fel még azokban is, akik az Oxygene születésekor még kósza pajkos gondolatok se voltak. Jean Michel Jarre életműve természetesen jóval több, mint amit most bemutatott, vagy egyáltalán amennyit egy koncerten el lehetne játszani, de ha ’76 óta nem jelentetett volna meg több lemezt, akkor is releváns lett volna ez a koncert 2008-ban, olyan hatása volt a mindenkori elektronikus zenére.

Jean Michel Jarre és az Oxygene egy fogalom, amely alapvetően meghatározta az elmúlt 30 év popkultúrájának fejlődését. Ez a koncert egyáltalán nem volt aktuális és a régi fanatikusokat sem elégítette ki a visszával együtt másfél óra, de betekintést engedett abba, amivel Jean Michel Jarre minden mai elektronikus (és valószínűleg a legtöbb más) zenészre hatással volt. Ezért aztán még az is belefért, hogy Jean Michel beadta azt, amit én még egyetlen koncerten sem láttam: sok perces visszázás után mintha színházban lennének, feljöttek megint a zenekarral, meghajoltak, és lementek. Na, persze az újabb tapsorkán előcsalogatta őket még egy ráadásra.

Kerényi Áron

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások

salamander	2008. nov.. 16.  17:36	1
"Az okos (és a bevételt minél inkább maximalizálni vágyó) szervezők még a küzdőtér színpad előtti 25 méterét is lekerítették, és ezekre a „kiemelt állóhelyekre” azért betettek elég széksort, hogy az igazi fanatikusok közel 20 000 forintért nyugodt körülmények közt élvezhessék ezt a másfél órás utazást." Kedves Szerző! Az igazi fanatikusok, akik 20 ezer forintért megvették a jegyet a kiemelt állóhelyekre pont, hogy az eléjük berámolt 25 méternyi székek mögé voltak kiszorítva. Szóval a székek marhára nem nekik voltak ott, hanem azoknak a VIP-nek nevezett arcoknak, akiknek ingyen az ölükbe dobálta a jegyeket a szponzorcium. Így ők aztán tényleg baromi nyugodtan élvezték az utazást, amíg mögöttük azok, akik kicsengették a kemény pénzeket arra, hogy a koncerten, majd a színpadot csapkodhassák az extázisban, majd szétpattantak a dühtől, mert egész egyszerűen úgy át lettek (lettünk) verve, hogy olyat még nem pipátam. Szóval erről ennyit. És szerintem azért érdemes tájékozódni egy kicsit egy ilyen cikk írása előtt, arról, hogy valójában mi is az ábra. Vagy nincs igazam? Mert marha jó, hogy manapság minden baromság kikerülhet az internetre, koncertbeszámoló néven. Szégyen. És, hogy lásd, nem a vakvilágba beszélek, idézek Jean Michel blogjából egy kicsit: "We had a great audience standing behind a seated area in front of the stage, creating a difficult way to communicate with the fans.." Zoli

Teljes fórum