3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2008. október 25. | Sári Júlia

Geri Halliwell Brad Pittről álmodik

Copyright:

Geri Halliwell minden áron meg akarja szerezni a csodálatos George Clooney-t és az isteni Brad Pittet. Ráadásul mindkettőt egyszerre! No de ne gondoljunk rosszra, nem csak úgy a maga kedvére, hanem gyerekeknek szóló könyvéből készülő animációs film számára. Szigorúan munkakapcsolatról van szó tehát.

Az egykori Spice Girl, aki a legendás lánybanda szétszéledése óta több-kevesebb sikerrel mindenféle műfajban próbálkozik szólókarrierrel, olykor énekelget, olykor filmekben, sorozatokban vendégszerepel, ha pedig ideje engedni, még mesekönyveket is előszeretettel ír (különben is, Madonna óta minden popsztár, aki számít, kényszerűséget érez a mesekönyv íráshoz...) 2008 májusában megjelent, Ugenia Lavender, vagyis Levendula Eugénia című gyermekkönyvéből most pedig még animációs filmet is készítenek. A nyár folyamán megjelent további kötetekkel (Levendula Eugénia és 1. a szörnyű tigris, 2. a lángoló nadrág, 3. a sötétség temploma, illetve Egyedül otthon és végül az Egyetlen egy című remekművek) a kis Eugénia története egész tekintélyes sorozattá duzzadt, nem késlekedhet hát a róla szóló rajzfilm sem.

Geri Halliwell pedig nem titkolja, hogy már a könyvek írásakor is számított rá, hogy Brad Pitt és George Clooney közreműködésével készülhet majd el a film, hiszen a könyvben szerepel egy Bradley Litt nevű színész, illetve egy bizonyos Doktor Clooney is (még szerencse, hogy gyerekkönyvről van szó, és Halliwell nem ad benne ennél messzebbre menő tanúbizonyságot a két szexistennel kapcsolatos vágyálmairól). „Brad Pittel még sosem találkoztam élőben, így nem valószínű, hogy őt meg tudom nyerni magamnak” – ismeri el az énekesnő. „De abban nagyon reménykedem, hogy a csodálatos George Clooney-t sikerül majd meggyőznöm, isteni lenne együtt dolgozni vele!” A filmben egyébként a kislány figuráját Halliwell saját maga fogja szinkronizálni, Eugénia legjobb pajtásának, Őrült Trevornak pedig reményei szerint a brit botrányhős futballista, Wayne Rooney fogja kölcsönözni a hangját.

Sári Júlia

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Kontynuować

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Kontynuować

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Kontynuować

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Kontynuować

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky