3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Külföldi

2008. október 14. | Fodor Csaba

Ringo Starr: Vége!

Copyright:

Túl sok a dolga, ezért minden küldményt kihajít a Beatles egykori dobosa. Ringo Starr bizarr videóbejegyzésben üzent rajongóinak.

„Kérem ne küldjetek egyetlen rajongói levelet se, semelyik általatok ismert címemre. Semmit nem írok alá október 20-adika után. Ha ez a dátum szerepel a borítékon, kihajítom” – hallható Ringo Starr honlapjának utolsó videóbejegyzésében. Az egykori gombafej, aki mára szakállat növesztett és a haja is rövidült, még azt is hozzáteszi: „Szeretettel és békével figyelmeztetlek titeket, túl sok a dolgom”. Majd megismétli az egészet a 68 éves liverpooli zenész.

A dobos a Beatles után szólóban is próbálkozott, majd 1989-ben koncertturnét szervezett Ringo Starr and His All-Starr Band néven jól ismert zenészekkel. Ezeken a fellépéseken először Ringo énekel néhány Beatles dalt, majd mindegyik zenész előad egyet a saját számaiból, Ringoval a doboknál, aztán ismét Ringo következik, majd jön még egy kör a többiekkel. Ebben a felállásban még idén is turnéznak – biztos ez jelenti a sok elfoglaltságot. Lényeg, hogy a szeretet és a béke megvan, de Ringo Starr többé nem dedikál.

fcs

Forrás: ringostarr.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. trvať

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. trvať

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. trvať

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. trvať

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky