2008. július 24. | -karl-

Lenny Kravitz eltűnt Budapesten!

Van az úgy, hogy egyszer csak betoppansz egy koncertre és lám éppen egy világsztár turnéjának, egy budapesti állomásán találod magad. Ez a világsztár jelen esetben az első alkalommal hazánkban járó Lenny  Kravitz volt, a helyszín meg a Papp László Sportaréna. De tulajdonképpen hova is tűnt el ez a jóember?

Úgy van az, hogy tök jó hír járta be a magyar zenei sajtót – többek közt a MyMusic-ot is –, miszerint hazai zenekar játszik majd, a nagy sztár előtt. Azt is tudtuk, hogy az Anna and the Barbies lesz a szerencsés, így a szar, júliusi esőből az arénába érve, nagyon klassz volt, kicsit Annáékra melegíteni. Megnyugtató volt látni, hogy Anna túlélte az elmúlt hetek VOLT-os, Balaton Soundos, fesztiválon ottlakásos időszakát és jól fel is pörgette a szállingózó publikumot. Jó volt! Köszi!

Aztán vártunk kicsit. Ki sörözött, ki üdcsizett, ki a szendvicseket kergette, és persze volt ki cigizni próbált, de a cigaretta látványától is hidegrázást kaptak a rendészek és bár egy sem égett, rögtön szóltak, hogy kopjunk le a ciginkkel, de sürgősen. Mondtuk pótcselekvés kézben tartani, mondták leszarják. Okés! Jó tanács! Ne vigyél cigit az Arénába, mert rossz álmokat okozol a rendészeknek! Amúgy megértem, főleg, ha visszaemlékszünk mi történt a Budapest Sportcsarnokkal. Bár itt valamiért semmi sem volt éghető anyag, így az amúgy nem égő cigi látványa nem tudni miért fájt annyira…

Szóval vártuk a lengyel nevű, fekete, rocker srác érkezését. És akkor sötét lett és áhítat meg minden és a zenekar belekezdett a Love Revolution-be, és a srác énekelni is kezdett, és mindenki nagyon nézte, hogy hol is van, és persze mindenki meg is állapította magában: „A kurva életbe! Tudtam, hogy a másik szemüvegemet kellett volna elhoznom!” Ugyanis a csávó nem volt sehol, csak a hangját lehetett hallani! Illetve ott volt valahol, de nem a színpadon. Lenny Kravitz úgy döntött vicces lesz, és tulajdonképpen vicces is volt. 10 ezer embernek kb. 1 percébe tellett, hogy rájöjjön a srácot nem a színpadon kell keresni, hanem valahol máshol. Aztán valaki felsikoltott mellettem! Mi van? És akkor ez a valaki, az Aréna kellős közepére mutatott, pont oda, ahol a keverőpult lakott, és tényleg… Lenny Kravitz valami dobogófélén állt, szorongatta a mikrofont, meg az állványt és dobolt az ő lábával, ahogyan azt szokás és énekelt. A tömeg annak rendje és módja szerint szépen kapcsolt és megindult felé. Az ülőhelyekről tömegek kezdtek odarohanni, és tánc! A szám vége felé aztán a csávó fogta magát és jó nagydarab, erősemberek társaságában elfutott és jól elbóklászott a színpadra, ahol rögtön a nyakába aggatták a nagyjából 20 gitárja egyikét és a dalt már ott fejezte be. Jó entrée volt! Ezt is köszi!

A koncert amúgy, annak rendje és módja szerint bonyolódott, a következő másfél órában. Adva volt egy nagyon jó csapat, amely vezére - Lenny Kravitz mellett természetesen-, a szólógitáros srác volt, aki úgy nyomta olykor, hogy a lányok bepisiltek, a pasik meg néztek hülyén, hogy „ezt most így hogy?”. Ha valaki tudja a pasi nevét, az írja meg nekem, mert én sajnos nem tudom ki ő, csak azt, hogy nagyon jól játszott.

Mint ahogy a dobos is ügyes volt. Egy jó nagydarab kopasz emberről beszélünk, aki mellett igencsak eltörpült, a teljesen normális méretű dobszerkó. Na, szóval a koncert egy bizonyos pillanatában Lenny Kravitz mondta, hogy a dobosember most szólózni fog, tehát szájakat ér tátani. Őszintén szólva én legutoljára Phil Collins-t hallottam szólózni egy másik iszonyatosan jó doboddal - Chester Thompsonnal - duettben, valamikor ’86 környékén az akkor még Népstadion névre hallgató helyen, egy bizonyos Genesis nevű formáció irtófasza koncertjén. Én nem mondom, hogy manapság nem szoktak szólózni, de mégis valahogy kicsit régivágású ügynek érzem, miközben egy tök jó, látványos dolog, amitől olykor tényleg el lehet élvezni. Ez a dobos is kitett magáért és jó sokan el is élveztek. Ilyen egyszerűen megy ez! Haha! Ja, vicces volt, ahogy a szóló végére a napszemüvege, totál önálló életet kezdett élni és kitudja merre és meddig repült le a fejéről.

Mint, ahogy az minden nagy sztár koncertjén lenni szokott, a közönség a slágereket akarja hallani, a sztár meg az aktuális lemezét szeretné nyomni és aztán ebből turmixolódik össze a repertoár. Ez történt ezen az estén is! Lenny szépen nyomta az új lemezét – It Is Time For A Love Revolution – és bár nem mindegyik számra csápolt a tömeg, igen élvezetesre sikerült. Aztán volt egy kis lassabb, unalmasabb időszak is, de túléltük. És persze jöttek a slágerek is, mint a Fly Away, az American Woman, vagy az It ain't over till it's over, de mégis volt valami hiányérzete az embernek.

Az egy darab visszataps után rájöttem mi hiányzott. A koncert vége és a közönség csalogatja ki a sztárt, hogy helló még tartozol valamivel. Kijöttek és igen: Are You Gonna Go My Way! És akkor az történt, hogy az addig igen fasza hangosításból, hirtelen egy sokkal jobb lett! Az amúgy rendkívül furán, de mégis hatékonyan fellógatott, apró, aktív hangfalakból úgy szólt ez a dal mint az állat. Ekkor kicsit el is gondolkodtam, hogy vajon eddig miért nem ez a dögös hangzás volt, és miért kellett ezzel várni az utolsó számig. Ugyanis ez tényleg az utolsó szám volt. Lenny lepacsizott a szám előtt mindenkivel. Megtörölközött, majd bedobta a rongyot is a tömegbe. Tehát mindenki megkapta, amit akart. Én is!

-karl-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comentario

karl boro	2008. júl.. 24.  19:12	2
Nekem is tetszett, csak kicsit dögösebbet vártam, bár az uccsó számot tényleg jól megnyomták. ott borsódzott... :)

Wannabeskinny	2008. júl.. 24.  18:18	1
Craig Ross lesz az a gitáros jóember... éééééssss... én mindegyik szára csápoltam, ugráltam, visítottam és IMÁDTAM az egészet úgy, ahogy volt! Még most sem tértem magamhoz, de őszintén szólva nem is akarok.

Teljes fórum