3431 zenekar 12462 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Gitársuli

2008. január 6. | Jónás Tamás

Jónás Tamás gitársuli 40.

Copyright:

7/8 ritmusú riff - 4/4-es ütemmutatójú zenében. A mai alkalommal egy egyszerű riffből indulunk ki, amelynek eljátszása önmagában semmi nehézséget nem jelent, de látni fogjuk, hogy a témát más környezetbe helyezve a hirtelen sokkal izgalmasabb erdeményt kapunk.

Maga a 7/8-os téma a mellékelt kotta első ütemében szerepel. Összesen 14 darab egyforma hosszúságú hangról (16-odról) van szó, ahol minden G hang után pull-off következik. Bár mindössze kétféle hangból áll, ennek a témának is van egyfajta belső ritmusa, mégpedig a három hangból álló G-E-E hangcsoport ismétlődése alapján. Ez a három hang négyszer ismétlődik (ez eddig 12 hang), majd ötödszörre csak két hang szólal meg (G-E), és így jön ki a 14 darab 16-od. Ez gyakorlati szempontból csak annyit jelent, hogy a pull-off (G->E) hol felfelé, hol lefelé pengetve jön ki, feltéve hogy szabályos váltott pengetést alkalmazunk.

A mellékelt mp3-ban ebből az ebből a riffből készült négyütemes zenei sor hallható, amely már 4/4-ben van. (Ez leginkább a dobnál hallható.) Mivel négy ütem összesen 64 darab egyenletes 16-odot jelent, ezért az eredeti riff négyszer játszható el teljes egészében, amely 4x14=56 hangot jelent. Ezért még további 8 hang szükséges a negyedik ütem végére, amelyet az egyszerűség kedvéért egy F-kvint hangjaival oldottam meg (F és C hangok).

Ennek a "matekozásnak" a gyakorlati előnye az, hogy így nagyon érdekes ritmuseltolódások jönnek létre. Az első 4/4-es ütem elején elindul a riffünk, de ez még az ütem vége előtt két hanggal végetér, és szünet nélkül újraindul. Ezért az első ütem legvégén a riff már a második kör futja, abból is éppen a második hangnál tartunk. A második 4/4-es ütem tehát a riff harmadik hangjával indul, és így tovább. A kotta fölött 1-2-3-4 számokkal jelöltem a riff négyszeri elindulását, és látható, hogy a startpont egyre korábbra tolódik az adott ütemen belül. Az ütemenkénti két hang "deficit" a negyedik ütemben már nyolc hangra, azaz fél ütemre összegződik, így itt az ütem felétől indul a kiegészítő F-kvint, ahol az eddigi négyszer két hang hiányt most egy összegben, nyolc hang formájában fizetjük vissza.

A ritmusérzék fejlesztéséhez hasznos feladat, hogy próbáld úgy is hallgatni az mp3-at, hogy a 4/4-re figyelsz és ezt számolod magadban, és utána úgy is, hogy a 7/8-ot, tehát az eltolódó startpontokat követed. Eljátszás esetén a feladat annyiban módosul, hogy mindenképpen a 7/8-ot, tehát a gitártémát kell elsődlegesen követni, és emellett mellékesen megpróbálni minél jobban "rajta lenni" a 4/4-en is.

Ha már a fentiek jól mennek (ami azt jelenti, hogy a riff játszása közben már nem kell teljes erőből koncentrálnod, hanem bizonyos szabad RAM kapacitást észlelsz magadon, akkor meg lehet próbálni azt a nehezítést, hogy minden második G hangot A hangra cserélsz ki (vastag E-húr 5. bund). Így a riff első példánya G-vel, a másodig viszont épp A-val fog kezdődni, és így tovább. Ha emellett a lábaddal a negyedeket is tudod ütni, akkor a ritmusérzéked csúcsformában van, el lehet kezdeni tagokat keresni egy prog.rock együtteshez.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. június 9.

Jónás Tamás Gitársuli 54.

A mai alkalommal egy E-mixolíd hangnemű pengetési gyakorlatot nézünk meg. Emlékeztetőül: a mixolíd skála majdnem végig megegyezik a dúr skálával, de a 7. foka le van szállítva. Így például az E-mixolíd skála hangjai: E F# G# A H C# D (ez utóbbi hang D# lenne a "sima" E-dúr skála esetén). Tovább

2010. május 20.

Jónás Tamás Gitársuli 53.

A mai anyagban a bal kéznek nem lesz könnyű dolga, de cserébe a jobb kéz pihenhet: neki egyáltalán nem lesz dolga. Így akár sonkás szendvics fogyasztása közben is lehet majd gyakorolni ezt a Joe Satriani stílusára emlékeztető futamot. Tovább

2010. május 6.

Jónás Tamás Gitársuli 52.

Ezúttal egy kromatikus futamot fogunk megvizsgálni, amely a nemrég megjelent harmadik OSV albumon szerepel. A szóló e-moll hangnemben van, és az első ütemben két úgynevezett "uniszónó nyújtás" található (a H-húron nyújtás, míg az E-húron csak tartjuk ugyanazt a hangot, amelyet a a H-húron a nyújtással megszólaltattunk - angol elnevezése "unison bend"). Tovább

2009. december 25.

Jónás Tamás Gitársuli 51.

Ezúttal egy domináns szeptim tapping-arpeggio van terítéken. Aki még nem próbált tapping-arpeggiót játszani, annak eleinte szokatlan lehet majd, hogy egyetlen pengetés sem szerepel majd benne (minden hang vagy "hammer-on a semmiből" vagy pedig tapping), de a mozdulatok viszonylag hamar begyakorolhatók. Tovább

2009. december 14.

Jónás Tamás Gitársuli 50.

A mai alkalommal egy újabb példát nézünk meg a szélesebb, egy húron belül akár tiszta kvart hangközt is átérő skálákra. A korábbi anyagok között egy e-moll hangnemben használható hasonló ötlet már szerepelt, ez a mostani technikailag kissé nehezebb lesz, legalábbis ami az eredeti felvételen hallható tempó elérését illeti, de maga a módszer természetesen sebességtől függetlenül bármilyen zenében felhasználható. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky