3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2010

2010. augusztus 13. | -gabriella-

A jobbnál jobb és rosszabnál rosszabb Sziget

Copyright:

Idén 10. alkalommal veszek részt a Sziget-fesztiválon, érdekes engem mégsem ünnepel meg senki. Cserébe viszont végignézhettem azt, hogy hogyan alakul át a Hajógyári Sziget évről évre illetve, hogyan nyomulnak be és nyomják el a külföldi fesztiválozók a magyarokat. Nem kérdés, hogy ez már nem a mi bulink elsődlegesen mindenesetre, azért ebből is ki lehet hozni a legjobbat. És ennek az egyetlen pozitív hozadéka, hogy olyan zenekarokat nézhetünk/hallgathatunk meg, akikről rosszabb esetben még életünkben nem hallottunk. Tettem egy próbát, megérte.

A sztori onnan indul, hogy minden évben tartok egy napot a fesztivál alatt, ahol korán kimegyek és megpróbálok mindent körbe járni. Mivel nem lakom kinn ez nyilván lehetetlen, meg vannak a megszokások, úgyhogy a Présház még mindig biztos bázisnak bizonyul. Ettől függetlenül, így azért könnyedén bele lehet hallgatni, a Nagyszínpad első pár fellépőjébe, akik csütörtökön a The Young Punx voltak (vagyis akikről érdemes is beszélni). A műsorfüzet szerint, klasszikus french house, ’80-as évekbeli popzene, hard-, glam- és discorock elemekből összegyúrt mash up parti zene ez és valóban így van. Csak a helyzet az, hogy miért délután fél 5kor? A koncert alatt elképzeltem magam, ahogyan hajnalban erre a zenére tombolok, de az érthető szerintem, hogy délután a homokos strandra emlékeztető Nagyszínpad előtt, minimális tömegben nem ment, mindenesetre a zene nagyon-nagyon jó volt, az időzítés lett elbaszva. Vagy én vagyok konzervatív.

Aztán ott volt kicsit később, de nagyjából egy időpontban a Wan2 sátorban a Foreing Beggars. A szintén angol csapat erőssége a hip-hop abból is jól keverve a mainstreamet és az undergroundot néhol dubstep elemekkel vegyítve. A koncert jó volt, elmondta a csapat vezetője, hogy eddig háromszor jártak Magyarországon, de ebből a második alkalom az szar volt, viszont most nagyon élvezik ezt a fesztivált. Talán ez annyira nem is érdekes, mint inkább a közönség összetétele. A koncert elején a sátor hátsó bejáratánál elkezdet gyülekezni egy hatalmas tömeg, és mindegy ember kezében egy, vagy több felfújható állat volt, majd a végén grátisznak megérkezett egy csirke jelmezbe öltözött srác és kettő darab rózsaszín nyúlnak öltözött arc (ebből az egyik, jóval 100 kg fölött lehetett), akiknél szintén volt felfújható azonos színű guminyúl is. Először azt hittem, hogy lemaradtam a Soerii&Poolek koncertről, de aztán kiderült, hogy ezek hülyébbek mint ők, és egy nagy csatakiáltással, kb. 30 ember egyszerre rohant be a koncertre. A benn állók is biztos sokkot kaptak.

De, hogy erről a napról magyarokat is kiemelje, az Open Stage színpadon életemben először AZ koncerten, és szerintem megyek még. Ugyanis jók, és mindenkinek szeretettel ajánlom, mert nagyon helyes csapat, érdemes lenne őket több helyen játszatni.

Illetve a másik, iszonyatosan jó parti a Meduza Sátorban volt kora este a Tits&Clitz du által prezentál, jó kis elektro volt, egy időre olyan érzésem támadt, hogy Ibizán vagyok épp. Szerintem sokan voltak még így ezzel.

Innen kezdődött a kevésbé kulturális része a bulinak, mert ekkor kezdett a Faithless a Nagyszínpadon. Valaki mondta, hogy lassan szólhatnának a Sziget szervezőinek, hogy elég volt belőlük és a Prodigy-ből is, de nekem úgy tűnt, hogy hiába hakniznak évről évre erre, az emberek még mindig imádják őket. Azt hiszem a buli elemzés részét nálam okosabbakra hagynám, mindenesetre nekem inkább volt ez egy másfél órás mix a nagyobb slágerekből, mint koncert. Ettől függetlenül jó volt. Nyilván We come one.

És, hogy mi változott az elmúlt 10 évben? A sör drágább lett, kevesebb a magyar, szélesebb réteghez szólnak a koncertek, viszont ami maradt, az Aranykancsó nevű „bor”, aminek decije idén 120 Ft.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Senya 2010. aug.. 14.  21:05 3
A cikkből az érződik, hogy a koncertélmény az, ami hiányzik. ezt hangszer nélkül nehéz produkálni, pusztán erre próbáltam utalni ... A szabadtéri diszkó is sok pénzt hoz persze, ez kétségtelen. Viszont a helyszín sokat kultúrálódott és sajnos sztem a külföldiek csak jót tesznek, többnek volt gyerekszobája, mint itthon az átlag látogatónak, sajnos.
   
gebriell 2010. aug.. 14.  11:37 2
Azt azért vedd figyelembe, hogy egy fesztiválon mindenki olyan zenét hallgat, ami őt érdekli. Ha nem érdekel a rock, akkor oda nem biztos, hogy el fog menni, persze nyilván nem ártana, de alapból annyi program közül lehet válogatni, hogy ez csak utólagos. A Bad Religion viszont tényleg jó :)
   
Senya 2010. aug.. 13.  21:18 1
Önmagában borzasztó,hogy a cikkben egy rockzenekar sincs. Bad Religion, igen, az zene volt szerdán. Én kint voltam az első Szigeten is és azóta talán egyetlen évet hagytam ki, akkor még persze nem volt elektronikus izé egyik színpadon se. A nagyterpesz, meg a sikító gitárok bármely napszakban élvezhetőek lennének :-).
   

2010. augusztus 17.

Ejnye-bejnye Palotai! És más is!

Valljuk be, hogy biztonsági őrökre mindig is szükség volt és lesz, mert azért sok estben hasznos ha van, de sajnos, sok olyan sztorit lehet hallani nap, mint nap, hogy egy kicsit visszaélnek a hatalmukkal. A Sziget záró napja erre pl. tökéletes példa, ugyanis a Cöxpont Ambient Sátorban szerződés szerint éjjel 3-6-ig játszó Palotai Zsoltot zsidózva és fenyegetőzve tessékelték le 5-kor a színpadról. Ügyesek a srácok, nyilván így kell ezt intelligensen elintézni. Tovább

2010. augusztus 17.

Húzd rá, húzd rá diszkó-partizán!

A nyomdafesték gyilkos Shantel & Bucovina Club Orkestar egyik élő példája annak, hogyan is lehet megszerettetni a nagyközönséggel a világzenét. Bár a Szigeten évek óta nagy sláger a Roma-sátor, akit konkrét slágerek vonzanak, annak a tökéletes választás ez a koncert volt idén a Világzenei nagyszínpadon. Tovább

2010. augusztus 17.

Kis magyar Majmok bolygója

Ebben az évben egy „hatóság” sem tud rendesen megülni a seggén. Jeszenszky gazvezír uralma úgy tűnik reagens több, immár szélsőséges hivatallal együtt – szívesen csereberélnek recepteket arra vonatkozóan, hogy hogyan járassák le magukat ország-világ előtt, illetve, hogy hogyan basszák el az emberek kedvét (amiért egyébként a fesztiválozók több tízezret befizettek). Tehát egy merőben új fesztivált kellene létrehozni – javaslom –, ahol ezek a minden hájjal és ostobasággal megkent ellenőrök megmutathatnák (mondjuk egy nagyszínpad keretein belül), hogy milyen tehetségesek, és hogy hogy is kell frankón lejáratni magukat, ha már máshoz nem értenek... Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Ennek a hangulata itt vidám! Ez vidám! Shantel nagyon...

Mivel a Kasabian olyan lapos és annyira unalmas volt a Szigeten, ezért kénytelenek voltunk más alternatívát találni. Még szerencse, hogy az utolsó napra rengeteg alternatívát találtam, főleg mert két olyan idősáv is volt, amikor nagyjából öt párhuzamos koncerten is ott lettem volna. Melyik volt a legjobb? Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Amit a szexhez ajánlunk!

Danko Jones = sikergarancia. Danko Jones = sokszorosan megtérülő befektetés. Danko Jones = biztos pont, amire „bármikor” számíthatsz. Ez akár egy jó alkusz-szlogen is lehetne, Kivéve, hogy a kanadaiak koncertje nem kifejezetten életbiztosítás. Kedvenc félvérünk vezette trióval a Sziget utolsó napján (farkas)szemezhettünk a Nagyszínpadon. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky