3430 zenekar 12485 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2018. július 5. | Jam

A PVRIS megringatta a Hajót

Copyright:

Hétfő este a Lynn Gunn vezette massachusettsi poptrió elhozta hozzánk legutóbbi lemezének (All We Know Of Heaven, All We Need Of Hell, 2017) bemutatóturnéját, mi pedig extázisban ugráltunk és énekeltünk egy órán keresztül. A meglepetésvendégként előrántott The Contortionist pedig csak hab volt azon a bizonyos tortán.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A bejutással szerencsére nem volt gond, a szervezők egy kerek órát hagytak a kapunyitás és a koncertkezdés között, úgyhogy akit érdekelt az előzenekar, az is kényelmesen be tudott jutni, mindenféle tolakodás nélkül. A The Contortionist halálpontosan kezdett (sőt, talán még egy-két perccel 8 előtt is), de ezt a zenéjüket hallgatva nem is csodáltam, hiszen ott is halálpontosnak kell lenni. Ez a banda ugyanis egy TesserecT-féle progresszíves, alternatív rock-metal keveréket játszik, végig tiszta énekkel, ami elég sok popkedvelő fiatalnak meg is feküdte a gyomrát. Nyilvánvaló, hogy a PVRIS célközönsége igencsak messzire esik egy ilyen bandától, éppen ezért a páratlan ütemekre, a triolákra és a csúsztatott négynegyedekre csak bámultak a legtöbben, mint hal a szatyorban, miközben én fülig érő mosollyal konstatáltam, hogy vannak még csodák („I need a miracle…”).

A srácok elképesztő pontossággal játszottak, Joey Baca láttán egyértelműen és állandóan Jay Postones jutott eszembe a TesseracT-ból, de úgy alles zusammen az egész hatás hajazott a britekre. Michael Lessard hangja végig stabil volt (bár a mély tartományoknál kicsit azért remegett, de ez belefért), a gitárok kellemes harmóniákat hoztak, a szinti pedig szőnyeget adott az egész produkciónak. Nekem egyértelműen Jordan basszushangzása volt az, ami kiemelkedett a tömegből, az a bőgő úgy szólt, ahogy annak szólnia kell! S bár nem nagyon értette a közönség, hogy mit is lát éppen, kellő odaadással tapsoltak a dalok végén és a mindössze 20 perces (!!!) szettet kellő energiával bólogatták végig. Már amikor találtak ütemet a zenében…

A PVRIS pár perc késéssel lépett a deszkákra, amely ugyan nem túl jellemző a hajóra, de  mivel csak két banda volt, teltházat csináltak és a szettjük is kb. csak egy bő óra volt, ezért senki nem panaszkodott. A csajfrontos rockbandáknál egyértelműen mindenki a Paramore-ra asszociál mindenféle hátsószándék nélkül is, viszont Lynn-ék most bemutatták, hogy nem is tévedhetnének nagyobbat a skatulyázgatók. A PVRIS zenéje a lassú, éteri, lágy verzékre és a partyzós, elektronikus, már-már néhol disco-s refrénekre épít, ami önkéntelenül is táncra perdíti a nézőt. Bár jómagam nem vagyok a világ legnagyobb PVRIS-rajongója, azt el kell ismernem, hogy jó dalokat írnak a srácok. Az pedig vitán felül áll, hogy Lynn hangja mennyire zseniális. Amikor a show felénél leült és elzongorázta a Same Soul-t, akkor valószínűleg a legszőrösebb szívű embernek és libabőrök bújtak elő a teste legrejtettebb zugaiból. Nyilván érhetné szó a ház elejét, hiszen a PVRIS-dalok felépítése nagyjából megegyezik, de amikor olyan slágerek záporoznak, mint a kezdő Heaven, a közös éneklés csúcsai, mint a What’s Wrong vagy a St. Patrick, vagy az abszolút megőrülős koncertzáró My House, akkor senkinek nem lehetett egy rossz szava sem. A vissza-vissza utáni No Mercy alatt pedig Justin Nace szétverhette a cájgot (amibe Lynn is besegített egyszer-kétszer), mi pedig bemozgattuk a hajót, annak rendje és módja szerint.

Én a magam részéről élveztem az estét, örültem, hogy a The Contortionist itt maradt az előző napi bulija után és kaptunk egy kis ráadást, mert akármennyire is művészi és elvont ez a zenei stílus, mindenképpen élmény élőben látni, hogy hogyan is kellene zenélni egy muzsikusnak. A PVRIS pedig jött, látott és kapitánnyá lépett elő a hajón, első budapesti koncertjük élmény volt a zenekarnak és a közönségnek is egyaránt. Lynn megígérte, hogy jönnek még, így tehát biztosra vehetjük a folytatást, amit kíváncsian várunk!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. július 4.

Tömeg a nyomor, avagy a 6. Tatabányai Sörfesztivál dióhéjban

Hatodik alkalommal rendezte meg a panelprolik örömünnepét a TatabányaPont, amikor is bárki kihajol az ablakán, beözönlik a zene és a fesztiválhangulat. Nem csoda tehát, hogy a rendezvény évről évre növekszik, hiszen az átlagember kedvében jár a szervezőgárda és mindig a kanapé elé (jelenesetben alá) hozza a legnagyobb hazai sztárfellépőket, meg a sört. A sör az nagyon fontos! Tovább

2018. július 4.

Teltházas volt a Jinjer buli a Dürerben!

Megérte elkanyarodnia kis hazánkba az ukrán csajfrontos metalcore brigádnak, hiszen tegnap este egy teltházas, fülledt, pörgős, mégis családias hangvételű bulit hoztak össze Tatiana-ék. A bemelegítésről a szintén ukrán Sinoptik, valamint hazai frontról a Lost Continent, a The Tumor Called Marla és a Nova Prospect gondoskodott.
  Tovább

2018. július 3.

Keddi metalcore-est a Dürerből

A hiátus után visszatért Underoath végre megejtette első magyarországi koncertjét, amelyhez vígan asszisztált Japán metalcore-állócsillaga, a Crossfaith. Hangerőből és breakdownokból nem volt hiány, mint ahogy a slágerek is záporesőként hullottak a fejünkre. Két metalcore csapattól mi egyebet kívánhatnánk egy szép kedd estére? Tovább

2018. május 10.

Vízálló szempillaspirál mellé energiaital – ezekkel készülj egy James Blunt koncertre

Ha nem örülsz a meglepetéseknek, vagy ha azt a szolgáltatást szereted kapni, amire számítasz, James Blunt nem neked való. Voltam a koncertjén. Sokkal jobb, mint gondoltam. És egészen más, mint képzeltem. Egy cuki melankólikus es szentimentális estére készültem, ehelyett, vagyis emellett jött minden: vagányság, szexiség, komolyság, buli, társadalmi témák, poénok, és igazán átható zenék, bensőséges és partis hangulat, meg nagyon menő vizuálok. Tovább

2017. november 20.

Jött egy török és óriási bulit csinált nekünk

A törökök stílusáról – legyen az a török tea, egy jó gyros, pár szép lámpa, vagy épp számos művészeti alkotásuk – nem kellett meggyőzni, már eddig is rajongója voltam. Tarkan törökpop számai alapján a zenéjük felé is nyitottá váltam, de azért kíváncsi voltam, vajon egy huszonpár éves, fura nevű török DJ vajon mit tudhat. Hát, elég sok mindent, legalábbis ami a koncertezését és bulicsinálását illeti! Mahmut Orhan jött, látott, és Hello Baby közönséget győzött szombat éjjel. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky