3423 zenekar 12498 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2017. május 12.

Alaposan bekezdett a Kasabian új albuma

Copyright:

Május 5-én új lemezzel jelentkezett a Kasabian: a For Crying Out Loud remek eredményekkel nyitott, hiszen kapásból az első helyre került olyan országok iTunes listáján, mint Nagy-Britannia, Írország és Oroszország, de a Top 10-ben debütált Olaszországban, Norvégiában, Ausztráliában, Lengyelországban, Spanyolországban, Új-Zélandon, Franciaországban és Mexikóban.

  • megosztás
      Megosztom az iWiW-en
  • kapcsolódó linkek

A teljes anyagot a csapat gitárosa/billentyűse/vokálosa, Serge Pizzorno írta, illetve a produceri teendőkért is ő felelt, sőt, a felvételekre is a saját stúdiójában, a leicesteri Sergery-ben került sor. Elsőként a You’re In Love With A Psycho című szerzemény került a nyilvánosság elé, a többi felvétel közül pedig kiemelendő a nyári slágernek is beillő Bless This Acid House, a kivédhetetlen Good Fight, és a dühös pillanatokat hozó III Ray (The King). A 12 dalt tartalmazó album a gitáros bevallása szerint egyfajta "vissza az alapokhoz" hozzáállásról tanúskodik:

"Adtam magamnak hat hetet arra, hogy megírjam a dalokat. A korai időkben ez volt a munkamódszerem, és ez most is nagyon inspirált engem" - mondta Pizzorno. "Minden felesleges sallangot kidobtam, ezek teljesen klasszikus szerkezetű nóták, nincs kísérletezés, és magamat sem akartam az előtérbe tolni. Semmi olyat nem hallhatsz, aminek nem kell ott lennie. Szóval igazi old school attitűddel közelítettem a dalszerzéshez".

Vagyis az előző, meglehetősen elektronikus hangzású 48:13 lemezzel szemben 2017-ben egy abszolút gitárközpontú cucc érkezett a Kasabian legénységétől. "Fogalmunk sincs, hová tűntek a gitárzenék, de mi most szeretnénk megmenteni az utókornak valamit belőlük. Egy nagyon pozitív albumot akartunk összerakni, ami tele van reménnyel és gitárokkal, hogy megmutassuk az embereknek: mindkettőnek megvan a létjogosultsága" - tette még hozzá a gitáros.

A Kasabian négy lemeze is a csúcsra jutott a brit listákon, megközelítőleg 5.5 millió lemezt adtak el világszerte, egy BRIT, hét NME és négy Q díj büszke tulajdonosai, és olyan fesztiválokon voltak headlinerek, mint a Glastonbury vagy a T in the Park - idén pedig a Sziget Fesztiválon is üdvözölhetjük őket.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. szeptember 19.

A Galantis új dimenziókba repít minket lemezével

A hazánkba idén kétszer is ellátogató svéd producer duó pénteken adja ki második albumát ‘The Aviary’ néven. A lemezen olyan dalok köszönnek vissza, mint a ‘Hunter’, a ‘Love On Me’, a ‘No Money’ és a legújabb ‘Girls on Boys’. Tovább

2017. szeptember 18.

Itt az új Foo Fighters lemez!

Ahogy ígértek, szeptember 15-én megjelent a Foo Fighters új lemeze Concrete and Gold címmel. A 11 számos albumon olyan zenészek is közreműködtek, mint Paul McCartney, Justin Timberlake vagy Dave Koz. Tovább

2017. szeptember 14.

Nem űrhajóval jön a Depeche Mode Budapestre

Pedig Dave Gahan űrhajósnak állt a zenekar vadonatúj klipjében. A Cover Me című dal a harmadik kislemez a márciusban megjelent Spirit albumról, amelyet 2018-ban másodszor is bemutat Magyarországon a csapat. Tovább

2017. szeptember 7.

Vadiúj U2 dal jelent ma meg

Szeptember 6-án jelent meg a legendás ír rockformáció, a U2 legújabb dala. A You’re The Best Thing About Me az a fajta megkapó, monumentális szerelmes szám, amely még a stadionok leghátsó soraiban is el tudja érni a közönségét. Tovább

2017. szeptember 6.

Újabb dalt hallgathatunk a Maroon 5-tól

Új dallal jelentkezett a háromszoros Grammy-díjjal és számos platinalemezzel is büszkélkedhető Maroon 5. A SZA-val közösen készített What Lovers Do különlegesen ötvözi az együttes jellegzetes stílusát az énekesnő megbabonázó előadásmódjával. A számhoz hamarosan klip is készül, ami az együttesre jellemzően különleges, monumentális látványvilágot ígér. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky