3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. november 22.

Jamie és Anna közös éjszakája

Copyright:

December 3-án nagyszabású koncerten mutatja be legújabb, Tiger Road című EP-jét Jamie Winchester énekes-gitáros-zeneszerző és zenekara december 3-án, az A38 Hajón. A Rollin’ On The River című bulin Jamie-ék mellett az EP egy nótájában, a Hungarian Girls-ben közreműködő Anna and the Barbies, valamint Pély Barnabás és Fecske András duplafrontos bandája, a Cool On Tool is fellép! A koncert látogatói a jegy mellé ajándékba kapják Jamie Winchesterék Tiger Road című legújabb kiadványát.

Jamie Winchester 2009-ben döntött úgy, saját útját keresi első szólóalbumával a The Cracks Are Showing (Látszanak a repedések) című izgalmas, eklektikus XXI. századi formabontó protest rock lemezzel. A Jamie-Robi zenekar, a Baba Yaga, a Boom Boom, a Tátrai Band valamint Koncz Zsuzsa és Ákos projektjeinek meghatározó egyénisége saját bandájával, önálló lemezével is bizonyított, 2010-ben a korongja Fonogram-díjas lett. Az ír származású zeneszerző a Moldvai Márk-féle (ex-Neo, Mitsoura) elektronikus világba való kalandozás után, Tiger Road című EP-jével idén ismét visszatért a tőle megszokott élőhangszer-centrikus zenei világhoz, a tiszta a gitárzenéhez.

„Az EP címe azért lett Tiger Road, mert a tíz évvel ezelőtti Tigris utcai lakásomhoz fűződő korszakom eseményeit most dolgozom fel művészileg is” – mondta Jamie Winchester. „Szélsőséges, meghatározó, vad, öntörvényű szakasza volt ez az életemnek, amit öt dalban megpróbáltam összegezni. A nosztalgikus érzések zúzós, finom és a kettő közötti zenei hangulatot hoztak ki belőlem. Tiszta gitárzene született, mert sarkalatosan a másik irányba szerettem volna indulni, mint a The Cracks Are Showing esetében, amikor a „gépekkel is játszottam”. Rengeteg műfajban és stílusban vettem már részt, mint session zenész, zenei rendező, vagy zeneszerző, most saját zenekarommal az abszolút szabadságot keresem. Sokan elkönyveltek „nagy öregnek” – biztos a V-Moto-Rock, vagy a Tátrai Band miatt –, ami megtisztelő, hiszen, akikkel együtt emlegetnek, azok tényleg kiváló zenészek, mégis úgy érzem, annyi alkotó energia buzog bennem, keresem az új irányokat, hogy nem szeretném, ha beskatulyáznának.”

Jamie Winchester úgy véli, zenekara az elmúlt másfél évben még inkább kiteljesedett, megtalálta karakteres hangját, ami annak köszönhető, hogy kaland a közös zenélés és az alkotási folyamatokban is mindenki aktívan részt vesz. Giret Gábor basszusgitáros és Kottler Ákos dobos mellett, meghatározó zenei egyénisége a csapatnak a gitáros, Pásztor Sámuel „Simi” (Anna and the Barbies), aki az EP zenei rendezője is.

Jamie EP-jén a Hungarian Girls című dinamikus számban Tóth Vera, Pásztor Anna és az Anna and the Barbies, valamint Pély Barnabás és Fecske András duplafrontos bandája, a Cool On Tool is közreműködik. Jamie szerint tényleg a magyar nők a legszebbek, ezért a dalszövegben is ebből indult ki. A számban előadók a saját érzéseiket fogalmazzák meg Jamie „alaptételével” kapcsolatban.

Mivel Annáék és a Cool On Tool is a rock határait feszegeti, akárcsak Jamie-ék így szinte adta magát a közös nóta és a közös koncert, amelyen garantáltan őserőre számíthatnak a rajongók. „Egy különleges, színes estét szerettünk volna összehozni, amelyen a zeneszerető közönség egy koncert áráért háromféle energikus, különböző stílusú, de közös metszéspontokat is találó zenekart hallgathat meg, sőt még ajándék EP-t is kap” – mondta Jamie.

December 03. péntek 20:30
A38 Állóhajó
Rollin' On The River - Jamie Winchester "Tiger Road" kislemez-bemutató koncertje, Anna & The Barbies, Cool on Tool
Elővétel: 2000 Ft
A fellépés napján: 2400 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. A continua

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. A continua

2026. július 29.

A brit drill papák a Dürer Kertben koncerteznek

A brit hiphop- és grime-színtér egyik legizgalmasabb jelensége, a Pete & Bas november 25-én a Dürer Kertben lép fel. A londoni duó néhány év alatt vált internetes szenzációból nemzetközi koncertkedvenccé, sajátos stílusukkal és utánozhatatlan karakterükkel pedig teljesen egyedi színt képviselnek a műfajban. A continua

2026. május 29.

Budapestre érkeznek a legnagyobb olasz slágerek

Igazi sztárparádé lesz augusztusban az MVM Dome-ban augusztus 22-én, ahol életre kel az olasz zene aranykora. A nagyszabású, látványos show keretében  a legendás Sanremói Fesztivál csillagainak slágerei idézik meg azt a különleges világot, ahonnan évtizedek óta örökzöld slágerek és ikonok indultak el a világhírnév felé. A continua

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky