3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. február 22. | Sári Júlia

Foo Fighters vs. X-men

Copyright: g-ec2.images

X-menék, a mutánsokból álló legendás szuperhős-csapat tagjai végre méltó ellenfélre találtak, s igazi, vérre menő csatát folytatnak a Foo Fighters mindenre elszánt harcosaival: a Marvel Comics képregényből készülő film előzeteséhez ugyanis a zenekar két számát is fölhasználták Dave Grohlék engedélye nélkül. A rockbanda márpedig a szuperhősöknek sem hódol be!

Az 1963-ban született mutánsoknak több mint negyven éves történelmük során talán még nem volt ilyen nehéz menete, hiszen ez egyszer nem támaszkodhatnak természetfeletti erejükre. A küzdelmet a Foo Fighters ugyanis jogi útra terelte, az pedig nem vitás, hogy e téren jobban áll a szénájuk, mint a Marvel Studio-nak. A zenekar szerint a képregénysorozatból készülő legújabb film tv-előzetesében vitathatatlanul fölcsendül két számuk, a 2005-ös Best of You, illetve a Free Me dallama, ami – tekintve, hogy a stúdió nem kérte az engedélyüket – kimeríti a szerzői jogcím megsértésének fogalmát.

Márpedig az interneten is elérhető trailert megtekintve valóban senkinek nem maradhat kétsége afelől, hogy a stúdió ellen benyújtott kereset jócskán megalapozott. És bár merész gondolatnak tűnik háborút indítani a világ leghírhedtebb mutáns szuperhősei ellen, a friss Grammy-díjas Foo Fighters tagjai lehetnek az első halandók, akik nagyobb erőfeszítés és különleges képességek bevetése nélkül képesek legyőzni Küklopszot, Bestiát, Wolverine-t és a többieket.

Forrás: music-news.com

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Weiter

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Weiter

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Weiter

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Weiter

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky