3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2020. július 24.

Újra szimfonikus koncertalbummal és -filmmel jelentkezik a Metallica!

Copyright:

2019 szeptemberében újra összeállt a Metallica és a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar, hogy 20 évvel a Grammy-díjas S&M album után két újabb fantasztikus koncertet adjanak, a korábbihoz hasonló felállásban.

A két estén összesen 40 000 rajongó volt jelen, akik csaknem 70 különböző országból érkeztek San Franciscóba azért, hogy láthassák a legendás „párost”.

Augusztus 28-án pedig akár a saját otthonunkban is ízelítőt kaphatunk ebből, ekkor jelenik meg ugyanis a teljes koncert DVD-n, Blu-rayen és audio formátumban is (LP, CD).

Az S&M2 egy újabb mérföldkő a zenekar történetében, mind a hangzást, mind a filmként elénk tárt vizuális világot illetően. Lenyűgöző látni, ahogy James Hetfield, Lars Ulrich, Kirk Hammett és Robert Trujillo a csaknem 80 fős szimfonikus zenekarral egy több, mint két és fél órás show-t játszik végig, ahol a régebbi klasszikusok mellett elhangzanak olyan dalok is, amelyeket még sosem hallhatott a közönség újrahangszerelt verzióban. A film és az album beharangozójaként mindkettőből meg is jelentettek egy-egy számot: az All Within My Hands-t és a Nothing Else Matters-t.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 22.

Érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma

A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. Weiter

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. Weiter

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. Weiter

2025. április 19.

Miley Cyrus új albuma egyesíti a zene, a divat és a film világait

2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. Weiter

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky