3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2020. február 12.

Megjelent a KIES új lemeze és klipje

Copyright:

Az idén 5 éve alakult, rock/punk /grunge hangzást képviselő KIES zenekar igazán intenzív esztendőket tudhat maga mögött. Elsodró lendületüket és energiáikat számos fesztivál színpadán megmutatták már, valamint olyan zenekarok társaságában turnéztak országszerte, mint például a Fish!, a Depresszió, az Alvin és a Mókusok vagy az AWS.

A ’Kaland az élet’ és a ’2017’ névre keresztelt nagylemezeik után most megérkezett a harmadik is, 'Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék' címmel. A lendület és a dupla vokálos Kies-es ízvilág a régi, de mégis más ez az album, mint az eddigiek.

„Mind zeneileg, mind szövegileg egy kicsit messzebbre rugaszkodtunk. Hoztunk be olyan hatásokat és témákat, amik eddig nem feltétlen voltak jellemzőek a zenekarra. Megmaradt a Kies-es hangzásvilág, de szélesebb spektrumban mozog, akár punk vagy épp metal elemeket használva ” – mondta a zenekar a lemezről.

Új klipet is készítettek a fiúk, az ERDŐ című dalhoz, melyről Kaldenekker Feri így nyilatkozott: „Az Erdő videóját a legutóbbi budapesti koncertünkön rögzítettük. Egy olyan koncertklip, mely hűen visszaadja, hogy milyen is egy KIES koncert élőben, milyen a lendület, a hangulat, valamint  az energia az emberek és a zenekar között.”

A lemezt élőben először február 28-án, az A38 Hajón mutatják be a srácok, ahol a tőlük megszokott pörgős bulin kívül pár extra őrültségre is lehet számítani, a társzenekar pedig a német Blackout Problems lesz.

Utána sincs megállás a Kiesnek, ugyanis másnap útjára indul a Fatal Error zenekarral való közös turnéjuk.
Az új album elérhető február 7-től a digitális platformokon, kézzelfogható formában pedig a lemezbemutató koncerten lesz beszerezhető, emellett postai úton is megvásárolható a lemezhez tartozó merch-el együtt.


A február más szempontból is felettébb izgalmas időszak a zenekarnak, ugyanis ’Az egyetlen’ című számukkal bejutottak A Dal 2020 műsorba.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky