3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2020. február 6. | Jam

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Copyright:

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát…

Tudom, nem kellene ennyire „indexesen” kezdenem ezt a beszámolót, de mégis mit tehetnék? Tegnap este úgy jöttem el az Arénából a buli végén, hogy jó, hagyom leülepedni, majd reggel biztos másképp látom a hallottakat (képzavar rlz!), de a napsugarak sem tudták megszépíteni az este emlékeit. Ez bizony nem az volt, amire befizettem… A Behemoth tűpontosan kezdett, 19:30-kor színpadra vitték a „Lábdob és a Többiek” című előadásukat, ami jó is lehetett volna, csak nem volt az. A hangosítás az Arénában olyan, amilyen, visszhangzik minden, mintha egy templomban (figyelitek a helyszínválasztást?) játszana a zenekar, de lehet ezt is kezelni! Csak hogy ne menjünk messzire a műfajtól, a tavalyi Slayer búcsú például úgy szólt, ahogy annak kellett. Itt viszont semmit, de konkrétan, az égvilágon SEMMIT nem tudtam kihallani a kásatengerből, a lábdobon kívül. Persze, a szolid 40 perces játékidő alatt javult valamelyest a helyzet, de korántsem annyira, hogy egy ekkora produkcióhoz méltó legyen. Plusz, ahogy jöttek lassabb nóták és a diszharmonikus bontogatások oldották a tempót és redukálták a szögelés mennyiségét, máris emészthetőbb lett az összkép, de szummázva az egészet, még így is kritikán aluli volt a megszólalás. Pedig Nergal-ék mindent megtettek, látszott rajtuk, hogy élvezik a grandiózus helyszínt és a tömeget, de valószínűleg ők sokkal jobb mixet kaptak a monitorjaikba, netán wav-ban hallgatták a saját nótáikat, mert különben érzékelték volna a gikszert. Persze nyilván, ez nem az ő hibájuk, hanem a hangosítóé, de értitek… ez rendesen betett a koncertélménynek.

No de majd a Slipknot! Se...

Bő 45 perc átszerelés után arra számítottam, hogy Corey-ék Manny Pacquiao-t megszégyenítő gyomrosokkal és Paksot leszívó energiával fogják rám dobálni a gyűlöletbombákat, ehelyett kaptunk egy kicsit öreges, de korrektül lehozott sorbulit. Persze, tudom, nem lehet minden koncert olyan, hogy eldobod tőle az agyad, de… hát a f*szt nem, hát a Slipknotról beszélünk! Ez a zenekar arról szól, hogy a zabolázatlan energia és a gátlástalan örültség keveredik egy akkora őskáoszban, amit senki más nem tud prezentálni ezen a világon. Legalábbis erről szólt… Ugyanis most azt láttam ezen a kilenc emberen, hogy konkrétan bárki más is lehetne a maszkok alatt – mint ahogy nem egy ember már ugye kicserélődött -, akkor sem változna sokat az összkép. Egyértelmű, hogy ebben a bandában már csak Corey Taylor az egyetlen unikornis, akinek a hangja nélkül nem tudnák ugyanezt lehozni, de látszatra, bárki más pótolható. Ehhez még hozzájött az is, hogy Corey betegeskedett, s bár ez a hangján nemigen hallatszott, a színpadi jelenlétén azért bőven nyomot hagyott. Ezt tetőzte az is, hogy a két perkást felküldték az égbe, ami nagyjából nullára redukálta a színpadi mozgásukat, tehát Sid Wilson manója volt kb. az egyetlen, aki fel-alá járkált, de sokszor ő is teljesen céltalanul. A gitárosok tették a dolgukat – talán Jim Root még élvezte is; Weinberg hozta a zsenialitását még úgy is, hogy a pergője egy zengetős mosólavór hangzásával volt egyenlő; Corey pedig mentette a menthetőt. Bár az sem volt egyszerű, ugyanis az első pár dal alatt úgy szólt a mikrofonja, hogy konkrétan érthetetlen és értékelhetetlen volt bármi, amit beleüvöltött, ráadásul baromira túl is tolták és még a visszhangok is tovább rontották a helyzetet. A hangosítók munkáját tehát egy szolid kettes alára lehetne értékelni az estén, azt is csak azért, mert legalább megszólalt minden hangszer.

A buli végére, kb. az utolsó 5-6 dalra javult meg annyira a hangkép, hogy élvezhető legyen a koncert, de addigra meg már csak a salágerparádé maradt (Eyeless, Duality, People = Shit, Surfacing), ami meg Nokia 3210-esen hallgatva is extázist okozott volna a jelenlévő tömegnek. A tömegnek, akik konkrétan megmentették az egész estét, hiszen olyan energiával tombolták végig a szettet, ami még számomra is meglepő volt. A hangosítópult mögött kerestem menedéket magamnak a pogó, circle pit, mosh és miegyéb elől, de esélytelen voltam, így is rendre könyököket találtam a vesémben. De ezzel semmi gond, hiszen ez hozzá tartozik a metalhoz! Viszont itt most megragadnám az alkalmat, hogy petíciót indítsak a Left Behind-ért! Oké, a Wait and Bleed visszakerült a setlistbe, a Spit it Out sajnos kikerült, az új lemezről jött vagy 4-5 dal, előkerült a New Abortion is, de a Left Behind… az hol marad? Plusz engem már a Vermilion-tól is a hideg ráz, mert minimum két gyors és értékes dal helyét foglalja el a terjengős siránkozásával, de ez maximálisan szubjektív, én nem szeretem azt a dalt. Szóval Left Behind-ot és My Palgue-et a setlistbe – hopp, ez pont kettő!

Végérvényesen azt mondanám, hogy 60%-ban a hangzás nyomta rá a hatását a cikk hangvételére és sajnos ezen akármennyit alszom, az sem segítene. Viszont az is tényszerűnek tűnik, hogy a Slipknot tüze most igencsak takarékon lobogott (kivéve, ami Venturella basszerjából tört néha elő), ami fogható betegségre, fáradtságra, jetlag-re, bármire, de ettől a bandától mindenki azt várta, hogy lebontják az Arénát. Ezt pedig nem tették meg. Bár Corey megígérte, hogy visszatérnek még hozzánk, erre én nem vennék mérget, viszont ha mégis meglátogatnak minket még egyszer, akkor legközebb a nyári formájukat hozzák! A bennem élő fanboy úgyis adna még egy esélyt.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Seguir

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Seguir

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Seguir

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Seguir

2019. november 20.

Hardcore-ünnep volt a Dürer Kertben

2019. november 19-én öt olyan csapattal kedveskedett nekünk a Phoenix Music Hungary és a Dürer Kert, hogy mind a tíz ujjunkat nyalogathatjuk még egy ideig. Bár a Lionheart volt a headliner, nem kisebb nevek melegítettek, mint a Deez Nuts, a Kublai Khan, az Obey The Brave vagy éppen a Fallbrawl. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky