3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2020. január 16.

Édesapja szerepel James Blunt új klipjében

Copyright:

Az eddigi talán legmeghatóbb szerzeményéhez készített videót James Blunt. A brit popénekes haldokló édesapjának írta „Monsters” című dalát, amihez egy megindító és szívhez szóló klipet is megálmodott, amelyben súlyosan beteg édesapja is szerepel.

A popballada szövegében a szerző megígéri édesapjának, hogy vigyázni fog rá, amíg él, halála után pedig mindent elkövet, hogy úgy gondolhassa, édesapja büszke lenne rá. A minimalista, de mindenkit megérintő kisfilm gyönyörűen mutatja be az apa és fia kapcsolatát, szinte lehetetlen könnyek nélkül kibírni.

 

 

A „Monsters” egyike a James Blunt „Once Upon A Mind” című új lemezén hallható 11 érzelmes és személyes dalának. Az előadő visszatért a klasszikus pop hangzáshoz az új albumon, közönsége pedig annyira szereti ezt a vonalat, hogy néhány héttel megjelenése után máris csúcsokat döntögetett vele. 2020. április 1-jén pedig élőben is hallhatjuk nagysikerű új és régi slágereit egyaránt, hiszen a budapesti Papp László Sportarénában lép majd fel az énekes-dalszerző.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Seguir

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Seguir

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Seguir

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Seguir

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky