2019. február 8.

Punkünnep volt az Akváriumban

A dupla Ignite-Fish! buli maximálisan megérdemelte, hogy az első nap full teltházas, a második pedig majdnem az legyen, hiszen baromi ritka az olyan alkalom idehaza, amikor a punk ekkora teret kap a kibontakozásra. Nézzük, a Kies-sel erősítő második nap mit tartogatott a maximálisan örömünnepnek kikiáltott első után!

Egyrészt az már most bizonyos, hogy az Akvárium felkerül a kedvenc klubjaim közé – igen, most voltam ott először koncerten -, hiszen király helyen van, jól néz ki, és ami szempontunkból a legfontosabb, hogy a hangosítás is igencsak rendben van. Mindjárt a Kiesnél erről meg is bizonyosodhattam, ugyanis a kezdő dalnál kapásból három vokállal operáltak a srácok, amiből mind a hármat hallani is lehetett. Ez azért ritkaság idehaza, valljuk be. De ha már itt tartunk, álljunk is meg egy ásónyomra, hiszen baromira szeretem a többénekes dolgokat, és iszonyatosan reménykedtem, hogy na, akkor majd a Kies elkápráztat! Aztán picit csalódnom kellett, ugyanis a két vokál az első dal után visszavedlett háttérvokálnak, sőt, a gitáros srácé nagyjából el is tűnt véglegesen, a basszeros pedig megmaradt csacskamacska vokálnak a refrénekben. Kár, mert tényleg volt egy olyan kósza gondolatfoszlányom, hogy a három énekkel itt tényleg valami újat hoznak majd, plusz a Fish-es Krisztián is évek óta jótáll a srácokért, ebből azt hittem formabontóbb lesz a produkciójuk. De a végén igazából csak egy kellemes punk-rock muzsika lett az egészből, amiből tizenkettő egy tucat, és ha majd egyszer feloszlik a Fish!, akkor jobb szövegekkel érdekes lehet, de addig számomra nem sokat ad. Kicsit talán a felhypeolt elvárások miatt, de rám nem tettek mély benyomást a srácok, és a közönség is eléggé vasárnap esti hangulatban bólogatott csak a bulijuk alatt. De elvitathatatlan tény, hogy egyben voltak, jól játszottak, és királyok abban, amit csinálnak.

A Fish!-t dicsérni kicsit már olyan számomra, mintha felelnék töriből, ugyanis ahogy a történelem sem változik és mindig csak ugyanazt tudom elmondani, a Fish! is ilyen élőben: kib*szottul k*rva jó! Iszonyat jók a dalok, a gegek az ország legjobbjai, az energia konkrétan szabadszemmel látható, Krisztián kifogástalan frontember a maga ironikus, szarkasztikus, kamu-nagyképű imázsával, a hangulat meg a tetőfokon pörög nonstop. De hát a srácok meg is mondták, ők nem játszanak döntetlenre, úgyhogy ez nem is olyan meglepő. Dani ismét beugrott elgitározni a Be kell adni!-t, a feldolgozások ismét királyak voltak, az Offspringért tőlem jár még egy csillag az ötös mellé, a hangosítás szintén kalapemelést érdemel – Matyi gitárja rcsegett kicsit, de aztán az is megoldódott fél perc alatt -, úgyhogy nem tudok mibe belekötni. Most a srácok visszavonulnak négy hónapra lemezt írni, de 2019. május 31-én a Barba Negra Trackben tali!

A fő attrakció nyilván az Ignite volt, akikre évek óta el akartam jutni, az A War Against You-s turnéjukon már jegyem is lett volna, csak nem tudtam elmenni, úgyhogy nagy álmom volt, hogy végre ide is eljutottam. Szögezzük le mindjárt itt az elején: nem a srácok a legkreatívabb zeneszerzők, se a legjobb, legpontosabb koncertzenészek a szakmában, de ehhez a stílushoz nem is az kell, hogy szögre pontosan minden a helyén legyen (akkor hol maradna a punk???), hanem a hangulat! Ezt pedig maximálisan hozta a kaliforniai banda, ugyanis van nekik egy Téglás Zolijuk, aki a maga feltétel nélküli hazaszeretetével, aranyos anekdotáival, zseniális hangjával és Szolga Józsit megszégyenítő megjelenésével mindig, mindenkit levesz a lábáról. A Falura felbicegett a Lukács Peta gitározni espect, hogy vállalta sérülten is!), a Veteran-ra a 12 éves Dani ugrott be (csodálkozom, hogy a Kies-be nem gitározott), míg a Csitári hegyek alattra Alapi Pista robogott fel, hogy teljesen indokolatlanul szanaszét szólózza az egészet. Igazság szerint eléggé hosszú és fárasztó koncert volt, és néha nem vagyok benne biztos, hogy tudták a srácok, hogy hol tartanak a többiek, de a dalok végére valahogy mindig mindenki visszatalált, Zoli meg cipelte az egész estét a hátán. Nyilván a magyar vonatkozás miatt ez neki(k) sokkal másabb, mint akárhol máshol játszani a világban, de én baromi büszke vagyok rá, hogy van egy ilyen hazánkfia, aki ekkora népünnepélyt képes varázsolni vasárnap este az embereknek. Minden hibája ellenére olyan koncert volt ez az Ignite buli, ami bármikor újra átélnék. Kicsit persze sajnálom, hogy az új lemez ennyire mellőzve lett, hiszen én imádtam két éve minden percét, de hát értem én, hogy ez már nem a lemezbemutató turné, arról lemaradtam sajnos… Sebaj, majd legközelebb, remélhetőleg az új korongra nem kell majd 10 évet várni, meg arra sem újabb kettőt, hogy megint jöjjenek a Zoliék. Hiszen itt mindig tárt karokkal fogadjuk őket, addig meg bleeding to my country!!

Jam