3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2018. október 30.

14 év után új albummal jelentkezik Andrea Bocelli

Copyright:

Bocelli saját elmondása szerint szeretett volna visszautazni az időben, életének abba a szakaszába, amikor még bárokban zenélt. Azóta több milllió lemezt adott el, megtöltötte a világ legnagyobb stadionjait, és olyan hírességekkel énekelt együtt, mint Ed Sheeran, Ariana Grande, Jennifer Lopez vagy Céline Dion. Mégis eljött egy pont, amikor elkezdett arra vágyni, amit karrierje kezdetén érzett – ekkor kezdett ismét új, saját dalokat írni.

Ezek közül kettő már megjelent az album előfutáraként. A fiával, Matteóval közös Fall On Me (mely A diótörő és a négy birodalom című film zenéje is) alig egy hónap alatt hatalmas siker lett: a dalhoz készült videoklip csaknem 20 millió megtekintésnél jár.

A másik kislemezt, az If Only-t pedig Francesco Sartorival közösen jegyzi: vele együtt írta a Time To Say Goodbye-t is, mely azóta minden idők egyik legsikeresebb kislemeze lett.

„Túl gyakran mondunk nemet manapság. Pedig mennyivel szebb az ’igen’ szó! Ezt mondjuk, amikor először csókolózunk, amikor szövetséget kötünk valakivel, amikor szeretnénk a másikat a támogatásunkról biztosítani. A ’sí’ pozitív, erőteljes, emberséges, jó érzést keltő szó – olyan, amire nagy szükségünk van mostanában” – mondja a világhírű crossover-művész legújabb lemezéről.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. A continua

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. A continua

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. A continua

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! A continua

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky