3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2018

2018. június 27.

Fényes este – Fishing 2. beszámoló

Copyright:

A csütörtöki nap margójára legyen írva, hogy bár számtalan jobbnál jobb koncert közül lehetett válogatni, sajnos a Sommelier on Orfű kissé enerválttá tett minket. Így jött az létre, hogy egy pokróccal és mandulával felszerelkezve random kis piknik közben hallgattuk meg a Pál Utcai Fiúkat, miközben spiccesen világot (nem) váltottunk meg.

Tehát úgy alakult, hogy a PUF-on találtuk magunkat, ami teljesen kellemes délutáni zene volt. Bár nem értem miből gondoltuk komolyan, hogy aludni fogunk. Mandula ropogtatás közben megbeszéltük régen a Lecsóék mekkora szex szimbólumok lehettek, és az agyi kapacitásunk nagyjából eddig terjedt. Közben a többiek is előkerültek, úgyhogy a szokásos étkezési kör kezdődött és a végtelenségig elhúzódó beszélgetés. Amivel alapvetően nem volt baj. Ültünk itt is-ott is, csak ugye a koncertek közben meg lementek. Amúgy tök jól esett az egész, csak kicsit úgy voltam vele: ez mégis csak egy fesztivál. Úgyhogy mire Akkezdet kezdődött okosan még rávállaltunk egy Fényre, mert az ugye felpörget. Azzal védekezhetek csak: fesztiválszituáció.

Ez amúgy tényleg berobbantotta a hangulatot, szóval az Akkezdet Phian nagyon jól éreztük magunkat. Ment egy csomó régi szám, közben meg eszembe jutott anno mennyit hallgattam őket és ez mennyire hiányzik. Bár itt már az alkoholszint magassága miatt azon is elgondolkodtam, felmegyek a színpadra és megfordítom az Újonc sapkáját, mint egy nagymama. Micsoda lázadó, hogy hátrafelé hordja! Természetesen ez már csak a fejemben játszódott le. Szokásos. Minek örültem? 2 Fél, Hogy Üssön, Vagy mindegy és nyilván a Mivel játszol. De itt már nagyon meg kellett erőltetni magam. Kicsit össze is folynak a dolgok. Az biztos, hogy a Supernem elejéről távoztam a sátor felé, mert azt sem gondoltam volna, addig kibírom. Mindenesetre így a délelőtti ivás kissé szétvágta az estét. Mondjuk, nem tudom mikor érkezett meg a lehűlés és mikor kezdett el esni. Léphetünk is a pénteki napra.


-gabriella-

KÉPEK

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. június 27.

Íme a végjáték! – Fishing beszámoló 4. nap

És elérkeztünk a Fishing on Orfű 2018-as évadának utolsó napjához. Mentrendszerű szar zenére kelés, gypo jajgatás a háttérben. Azon már azért lassan túl is tettük magunkat, de közben gyorsan megterveztük mi legyen a szombati nap délelőttjével. A felnőtt döntések és kalandozások értelmében Magyarhertelenden találtuk magunkat. Tovább

2018. június 27.

A Bobafett pólókat csak csomagtartóból – Fishing beszámoló 3. nap

A Fishing pénteki napján fénysebességgel repült az idő. A délelőtti lehűlés, az ezzel társuló iszogatás hatására viszonylag jó kedvvel léptünk bele az estébe, ahol az Unicumos repi tárgyak már melegítettek minket. És lassan ki is sütött a nap. Lényeg a lényeg, hogy az egyik legjobb hangulatú este kerekedett az egészből. Ilyen is van! Tovább

2018. június 27.

Unicummal csak kibírjuk -Fishing beszámoló 3. nap

Ahhoz képest, hogy irgalmatlan kánikulában indultunk neki a Fishing on Orfűnek péntek reggelre ennek nyoma nem volt már. Szakadó esőre keltünk, ahol mindenki addig maradt a sátrában, ameddig csak tudott. Az egyetlen optimista nézőpontja az ügynek az volt, hogy így talán nem áll kilométeres sor a kávézó előtt. Mondjuk ez bejött. Tovább

2018. június 26.

A nap, amikor sommelier lettem – Fishing 2. nap beszámoló

Sokat gondolkoztam már azon, vajon miért van az, hogy emberek elmennek fesztiválozni, felállítják a sátraikat koncentrikus körökben és mindenképpen a saját hangszórójukból a saját zenéiket nyomják orrba-szájba. Főleg, ha ezt reggel 8-től csinálják és meghatározhatatlan power punk, folk, gypsy, elektro az. Szóval ebben a hangulatban indult a Fishing csütörtöki napja a Heaven Street-en, azt innen is köszönjük! Mondjuk innen csak felfelé vezetett az út! Tovább

2018. június 25.

Parasztvakítás és katarzis – Fishing beszámoló 1. nap

A szerdai nap kezdett elhatalmasodni rajtunk és egyre rutinosabban mozogtunk a Fishing on Orfűn. A Panoráma Camping kiváló adottságait kihasználva laza kardió órán vettünk részt és fel-le sétálgatva hallgattunk bele a koncertekbe. Az este egyik felén már túlvoltunk, de még csak most jött a java: Óriás, Vad Fruttik és a legjobban várt koncert: Erik Sumo. Ja, és természetesen Ganxsta. Nézzük! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky