3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. június 18.

Mindent elmond a PVRIS a mennyről és a pokolról

Copyright:

A vagány amerikai trió alaposan bekerült a mainstream figyelem középpontjába, idén pedig végre hazánkba is ellátogatnak. All We Know of Heaven, All We Need of Hell című lemezüket 2018. július 2-án az A38 Állóhajón mutatják be.

A PVRIS-t (ejtsd: Paris) Massachusettsben alapította Lynn Gunn, Alex Babinski és Brian MacDonald, igaz, akkor még Operation Guillotine néven leginkább metalcore számokat játszottak. Később, ahogy a tagság alakult találtak rá saját, egyedi hangjukra, ahol a rock zene már egyfajta álomszerű, sötét elektronikával finomul, mégis megtartva annak pulzáló jellegét. Első lemezük, a White Noise 2014-ben jelent meg és még ezen a nyáron a The Huffington Post interjúzott velük, majd a ’18 előadó, akiket ismerned kell 2014 közepén’ írásukban is méltatták őket. A banda a későbbiekben olyan zenekarok mellett turnézott, mint a Pierce The Veil, a Sleeping With Sirens, a Fall Out Boy vagy éppen a Bring Me The Horizont.

A zenekarra hamarosan a Rise Records is lecsapott és a PVRIS lett az első olyan csapat a főként metalcore bandákkal foglalkozó kiadó égisze alatt, ahol női énekes van. Szó mi szó, a formáció élén álló Lynn Gunn nemcsak hihetetlenül tehetséges, de igazi vagány és erős csaj.

 

 

Új, All We Know of Heaven, All We Need of Hell c. lemezük már a Rise Records szárnyai alatt jelent meg tavaly nyáron. A korong továbbra is az emberi érzelmek sötétebb oldalával foglalkozik, érintve mennyet és poklot is, európai turnéjuk során pedig végre mi is élőben láthatjuk az egyre inkább felívelő bandát július 2-án az A38-on.

A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja:
PVRIS (US)
2018. július 2.
A38 Hajó

Jegyárak: 4.700 / 5.500 Ft

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky