3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2018

2018. május 22.

Szeretnél híres énekes fotóján főzni?

Copyright:

Merthogy bizony ilyet is megtehetsz. Már ha akarsz. A népszerű keresztény rock zenekar, akik idén a VOLT Fesztiválon is fellépnek, a zenélés mellett más terület meghódítására is vállalkoztak. A gasztroiparba fog ezúttal betörni a magyarul „Serpenyő” nevet viselő együttes, ugyanis sajtóközleményben jelentették be a héten, hogy az ő nevükkel fémjelzett edénykollekcióval rukkolnak elő.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Ha valakinek bejön a Skillet filozófiája, stílusa, zenéje, valószínűleg a konyhafelszerelése is tetszeni fog, mégha viszonylag drága darabról van is szó… 300 dollártól indulnak a szettek árai, de lesznek bennük edények, tálak, és természetesen serpenyők is, mind ellátva az együttes logójával és valamelyik zenekartag fotójával. A frontember John Cooper úgy érezte, mindenképpen kell keresztény márkájú edénykészlet: „A piacon teljesen hiányzott eddig egy jó keresztény márkás edényszett, így elhatároztuk, hogy mi leszünk azok, akik piacra lépünk olyan termékekkel, amelyekre keresztény amatőr és profi séfeknek, szakácsoknak szüksége lehet” – mondta a sajtótájékoztatón.

Állítólag nagyon jó minőségűek a termékek és élmény lehet a bandatagok arcán zöldséget gőzölni. Hát, egyelőre lehet, hogy beérjük a tudattal, hogy vannak jó számaik. Azokat meg lehet élőben is hallgatni az idei VOLT Fesztiválon! Aztán ha valaki kedvet kap, még mindig vehet magának egyedi Skillet főzőeszközöket.

Forrás: babylonbee.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. június 28.

VOLT élet, lesz élet – folytatás a Depeche Mode koncertje után

Eljött, és gyorsan el is múlt a pillanat: véget ért a VOLT fesztivál és első napi fő durranása, a Depeche Mode fellépése. A koncert emléke bennünk tovább él, de azért a felfedezőkedvünk is életre kelt, ha már bent voltunk a VOLT-on. Emberformátumok, egyedi aktivációk, alternatív programok, zenei szélsőségek és izgalmas gasztro kihívások tárházához volt szerencsénk ezen a bizonyos kedd estén. Tovább

2018. június 28.

Durva bulit tolt Sopronban a Depeche Mode

Durva és Mega, Dögivel Minőségi, Démoni Muzsika, a Dívával, aki Maszkulin – kulcsszavakban a Depeche Mode. Igen, még mindig teljesen a hatása alatt vagyunk. A VOLT fesztivál keddi napjának (meg azért nagyjából az egész idei VOLT-nak) fő attrakciója volt az 1980-ban alapított brit együttes. Nem sajnáltak akár 30 000 forintot kiadni a belépőre azok a fesztivállátogatók, akiket érdekelt az utóbbi bő 3 és fél évtized egyik legnagyobb zenei robbanása. Utólag se sajnálta senki, hogy annyi pénzt, odautat, energiát áldozott a programra: ez az együttes tényleg még mindig ámulatba ejtően, odab*szósan megadja, ami a fesztiválközönségnek vágya! Tovább

2018. június 28.

Megvolt az első VOLT nap és vele a Sziget déjà vu

Elég jó intróval nyitott a 2018-as VOLT fesztivál, de a fő fellépő-sztáristen Depeche Mode-ról majd külön cikk is érkezik. Lássuk, milyennek ígérkezik az idei VOLT hét, az első nap tapasztalatai alapján! Tovább

2018. június 16.

Nagyobb lesz a nagyszínpad nézőtere

A Telekom VOLT fesztivál szervezői - a nagy érdeklődésre való tekintettel - átrendezték a nagyszínpad előtti küzdőteret, megnövelve annak kapacitását. Így, a már teltházasnak kikiáltott Iron Maiden koncertre 500 extra jegy áll a rajongók rendelkezésére.
  Tovább

2018. június 14.

A Depeche Mode a VOLT Fesztivált

Kevesebb, mint három héttel a kapunyitás előtt sok-sok újdonságról adtak hírt a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. A VOLT iránti érdeklődést jelzi, hogy van olyan nap, amely már hetek óta teltházas, a többire még korlátozott számban kaphatók jegyek, illetve idén először 3, 4 és 5 napos bérletek is válthatók. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky