3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2018. május 21.

Rita Ora megakollaborációs lemezzel jött

Copyright:

Megakollaborációval jelentkezik Rita Ora! A „Girls” című felvételen Cardi B mellett Bebe Rexha és Charli XCX is helyet kapott, így az eredmény elképesztően ütősre sikerült.

„Megihletett minden olyan nő, aki mer önmaga lenni. Ez a dal azoknak a himnusza, akik nem félnek uralni a világot. Köszönöm a közreműködő társaimnak, akik megtiszteltek ezen a felvételen – önmagukat és hazájukat képviselve. Remélem a gatyátokat is letáncoljátok velünk!” - nyilatkozta Rita.

A brit énekesnő 7 millió kislemezt adott el, köztük az elképesztően népszerű „Your Song” és „Anywhere” című felvételeket. 12 toptízes dala volt eddig (amelyekből 5 platina- és 5 aranylemez) és debütáló albuma platinalemezként végzett az eladási listák csúcsán. Rita egyértelműen bebiztosította magát, mint a szigetország egyik legsikeresebb női előadója.

A „Girls” egy igazán vidám csajhimnusz, ami csak úgy sugározza a szabadságérzetet. Fiatalos hangulata Cardi B energikus rapszólójában csúcsosodik ki.

Rita Ora Európai turnéjának keretein belül hazánkba is ellátogat, így július 6-án a 2018-as Balaton Sound színpadán is láthatjuk majd az egzotikus szépségű énekesnőt.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Tovább

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Tovább

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Tovább

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Tovább

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky