3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. február 6.

KerekFest - Két nap a sokszínű roma kultúra jegyében

Copyright:

A KerekFest 2018. február 15-én és 16-án a magyarországi roma kisebbség izgalmas és változatos kultúráját mutatja be az A38 Hajón - nem csak roma művészek részvételével. Az idén bemutatkozó két napos monstre rendezvényen lesznek kiállítások, koncertek, de sor kerül egy konferenciára is. A két nap alatt láthatjuk többek közt Jónás Tamást, Másik Jánost, a Parno Grasztot és a Bohemian Betyarst, de találkozhatunk további nagyszerű roma művészekkel, és ismert roma értelmiségiekkel is.

Jöttünk, mert mennünk kellett, maradunk amíg itt lehetünk, s amíg itt vagyunk megmutatjuk kik vagyunk. (Szécsi Magda: Pogánytűz)

- Az utóbbi időszakban egyre több kortárs és egyben friss művészeti performanszot láttunk roma előadóktól és együttesektől. Részben ők inspirálták a KerekFest ötletét, amely egy évről évre megújuló programsorozat lenne. Egy-egy alkalommal összegyűjtené és megmutatná az új és izgalmas roma művészeti kezdeményezéseket. A fesztivál „kortárs” jellegét azért tartjuk nagyon fontosnak, hogy megmutassuk milyen sok ponton is lehet kapcsolódni a mai sokszínű roma kultúrához. Mindezzel az interaktivitást elősegítve a roma és nem roma emberek között, platformot szeretnénk nyújtani a kisebbségi roma lét problémáinak megvitatására, valamint a megoldásokat elősegítő kezdeményezések bemutatására. Ezen első rendezvényünk egy gyöngyöspatai roma tanodának nyújt bemutatkozási lehetőséget, promóciót és a kihelyezett adománygyűjtő perselyekkel anyagi segítséget - mesélnek az inspirációról a KerekFest szervezői.

A fesztivál az első napon 17.00-kor nyitó beszélgetéssel indul. Roma és nem-roma értelmiségiek (Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor) beszélgetnek szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, és példakép-állításról.
A meghívott vendégek élettörténetükön keresztül mesélik el kitörési lehetőségeiket, sikereiket és kudarcaikat.

19:00 órától a Lashe Shave együttes, 21:00-tól a szerbiai világzene legkurrensebb produkciója, a Kal, 22:00-tól az immár külföldön is jól ismert folkos-punkos-elszállós energiabomba, a Bohemian Betyars zenél.

A második nap hasonlóan különleges és színvonalas programokkal folytatja a fesztivált. 16.00 órától egy egyszeri és különleges produkció, a költő Jónás Tamás és Másik János közös produkciója indítja a napot, mely 18:00-kor a 40 éve alakított, több generációváltással tovább élő Romano Glaszo, 20:00-kor pedig a Vojasa fellépésével folytatódik, s végül a végtelenül szellemes, és féktelenül táncba hívó Parno Graszt koncertjével ér majd a csúcsra. A fesztivál két esti fellépője 2017 decemberében közös dallal is jelentkezett.

 

 

A kultúra szerves része életünknek. A közös örökségünk, amelybe belecsavarjuk a saját világlátásunkat, hogy aztán a továbbadhassuk az elkövetkezendő generációknak. Egy folyamatosan fejlődő gondolkozásmód, amely összeköti az embereket, legyen az a faluban, országban vagy a bolygón - összegzi a zenekar világlátását Fehér Gábor, a Bohemian Betyars basszusgitárosa.

Kerekfest
2018. február 15-16.
A38

Első nap:
17:00 - nyitó beszélgetés szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, példaképállításról. Résztvevők: Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor
19:00 - Lashe Shave együttes
21:00 - Kal (SRB)
22:00 - Bohemian Betyars

Második nap:
16:00 - Jónás Tamás, Másik János
18:00 - Romano Glaszo - Emberi Hang Művészeti Csoport
20:00 - Vojasa
22:00 - Parno Graszt

Jegyár:
- kombinált támogatói jegyár mindkét napra: 6000 Ft
- egy napra 2018. február 15-ig: 3500 Ft
- egy napra a programok napján és a helyszínen: 4000 Ft

Jegyelővétel ITT!

Event

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky